History of the Universe, azaz a világegyetem története névre hallgat az itt látható Porsche 356 C fényezése, és ennek is megvan a külön története. Janis Joplin énekesnő használtan vásárolta ezt az autót 3500 dollárért 1968-ban, majd a zenekarát, a Big Brother and the Holding Company-t kísérő Dave Richards-nek adta oda azt, hogy fényezze le, és 500 dollárt adott neki.

Ekkor kapta az első különleges megjelenését, először is Candy Apple Red színűre fényezte át az egész autót, majd elkezdett dolgozni a részleteken. Többek között a zenekar tagjai, tájképek kerültek a lemezekre, az énekesnő pedig 1970-ben bekövetkezett halálig rendszeresen használta az autót. Egyszer ellopták a kocsit, és a tolvaj gyorsan lefújta a meglehetősen feltűnő karosszériát, szerencsére gyorsan elkapták, és Dave Richards még úgy el tudta távolítani a friss festéket a műalkotást fedő lakkrétegről, hogy nem maradt nyoma a közjátéknak.

Az énekesnő 1970-ben bekövetkezett halálkor az utcán parkoló autót az ügyvédje elszállíttatta, hogy megóvja azt, majd a család az énekesnő menedzserének adta kölcsön az autót, aki Los Angelesből átszállíttatta New Yorkba, ahol több ismerősének is kölcsönadta azt. Janis Joplin testvérei végül 1973-ban szerezték vissza a Porschét, és ők több éven át használták az autót, de amikor következett a teljes felújítás, amely során az eredeti delfinszürke színben fényeztették le a karosszériát.

Később rájöttek arra, hogy hibát követtek el, és a fennmaradt fényképek alapján újra ráfestették a karosszériára a History of the Universe című műalkotást, majd 1995-től kezdve húsz éven át a Rock and Roll Hall of Fame-ben került kiállításra az autó, amelyet a mostani, az RM Auction által szervezett árverésen értékesítettek először azóta, hogy Janis Joplin megvásárolta azt. Az árverés előtt újra tökéletes műszaki állapotba hozták a kocsit, a szakértők úgy becsülték, az 1964-ben gyártott Porsche 356 C 1600 SC Cabriolet 400-600 ezer dollárt (115-173 millió Ft) fog elérni, ehhez képest 1,76 millió dollárnál (508 millió Ft) fejeződött be a licit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!