A Nissan szerint hatalmasat lépett előre az önvezető-autó fejlesztésük azáltal, hogy elkészült az új lézeres letapogató érzékelőjük. Utóbbi sokkal pontosabb képet tud alkotni a jármű környezetéről, egyfelől a távolsági érzékelése is sokat javult – például a messze elöl lassuló forgalmat is felismerni, és így idő előtt lassít –, de képes felismerni az autó elé kerülő akadályok méretét és alakját is, és az autó közvetlen környezetének függvényében dönt a kikerülési manőverről és végrehajtja azt.

Az önvezető technológia kulcskérdése, hogy az autó elkerülje a baleseteket, e téren pedig hatalmasat lépett előre a Nissan rendszere. A fejlett Lidar érzékelőt a Luminar szállította, a jármű környezetét figyelő és felmérő szoftvernél pedig az Applied Intuition segített az autógyártónak. Egyelőre csak ellenőrzött körülmények között, azaz próbapályán tesztelik az új önvezető rendszert, de hamarosan azt kiengedik a közútra is, a tervek szerint az évtized közepén jelenik meg sorozatgyártású autónál a technológia.