Egy sportautó vezetője a megengedett legnagyobb sebesség csaknem kétszeresével, 178-cal száguldott Kecskemét felé a 44-esen a minap – a 45 éves sofőr 130 ezer forint közigazgatási bírságot és hat büntetőpontot kapott. Múlt szeptemberben kilencven helyett 174 km/óra sebességgel hajtott egy autós a 47-esen. Hatvan helyett 131 km/órával ment egy gépkocsivezető járgányával tavaly november 27-én a 44-es főút megyei szakaszán.

Vargáné Szombati Andrea, a Békés megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, a megengedett sebesség túllépése esetén sokszorosára nő a fékút, és a vezető nem ura többé a járművének. A gyorshajtó járművezető felelőtlen magatartásával ráadásul nemcsak a saját, de mások testi épségét is veszélyezteti. A szóvivő a pontrendszerről szólva kiemelte, a törvény 2001. január 1-jén lépett hatályba. A jogalkotó szándéka a gépjárművezetők önkéntes jogkövető magatartásának erősítése, és ezáltal a közúti közlekedés biztonságának javítása volt. A rendelkezéseket akkor kell alkalmazni, ha vezetői engedéllyel vezethető járművekkel közúti közlekedéssel összefüggő bűncselekményt, a közúti közlekedés biztonságát fokozottan veszélyeztető szabálysértést vagy közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegést követnek el.

Fél éven belül a megengedett sebesség csaknem kétszeresét is mérték a rendőrök az autósoknál /Illusztráció: MW/

A kapott pontszámot a szabályszegést megállapító határozat jogerőre emelkedésének, illetve a helyszíni bírság tudomásul vételének időpontjától számított, legfeljebb három évig lehet a pontok összesítésénél figyelembe venni.
– A járművezető értesítést kap, ha a pontjainak száma elérte a 13-at – magyarázta Vargáné Szombati Andrea. – Ekkor tájékoztatják az önkéntes utánképzés lehetőségéről is, amellyel csökkentheti a pontjainak a számát, illetve az értesítésben figyelmeztetik a felső pontérték elérésének következményeire. Ha a járművezető nyilvántartott pontjainak száma eléri vagy meghaladja a 18-at, a nyilvántartó három napon belül értesíti az illetékes kormányhivatal járási hivatalát, amely ennek alapján a járművezető vezetői engedélyét határozattal, nyolc napon belül visszavonja. Ezzel a határozattal szemben fellebbezésnek nincs helye. A határozat véglegessé válásakor a nyilvántartott pontokat a közlekedési igazgatási hatóság törli.
Vargáné Szombati Andrea kiemelte, a visszavont vezetői engedélyt annak leadásától számított hat hónapot követően vissza kell adni, ha a járművezető részt vett az utánképzésen vagy ez alól a kötelezettsége alól mentesült, illetve ha a vezetési jogosultság külön jogszabályban meghatározott egyéb feltételei fennállnak. A vezetői engedéllyel rendelkezőknek lehetőségük van díjmentesen tájékoztatást kérni a közúti közlekedési előéleti pontjaik számáról. A járművezetők előéleti pontrendszerével kapcsolatos tájékoztatás iránti kérelem megtalálható a kormanyablak.hu oldalon.

Könnyen kipontozhatnak
Segítségnyújtás elmulasztása, cserbenhagyás, közúti veszélyeztetés esetén 11 pont jár. Ha valaki ittasan vagy bódult állapotban vezet, vagy olyannak engedi át a vezetést, aki ittas, bódult, szintén 11 pontot kap. Közúti baleset okozása esetén 9 pontot írnak a nyilvántartásba.
Ha valaki eltiltás tartama alatt vezet vagy megsérti az elsőbbségadás és előzés szabályait, 6 pontot kap. Ugyanennyi jár akkor is, ha a járművezető autópálya úttestjén vagy a leállósávon, illetve autóúton vagy vasúti átjáróban a megállás, megfordulás, hátramenet szabályait szegi meg. Hasonlóképpen 6 pont jár, ha a járművezető kerékpársávon, kanyarban vagy olyan helyen áll meg, ahol a járművével akadályozza a többi közlekedőt abban, hogy lássák a jelzőlámpát, a közlekedési táblát.
A megengedett sebesség túllépésével 4 és 8 közötti pontérték szerezhető. Ittas járművezetésért 6 vagy 8 pont jár. Aki gyermek utasát nem ülteti biztonsági rendszerbe, nem használ bukósisakot, s az a sofőr, aki menet közben kézben tartott mobiltelefont használ, 3 pontra számíthat.