Még 2012-ben mutatta be a Litvániában székelő Dartz a kifejezetten a gazdag kínai ügyfeleknek készített Black Dragon, azaz Fekete Sárkány nevű különlegességét, amelyet 12 darabra limitáltak – bár azt nem árulták el, végül hány darabot értékesítettek a páncélozás mértékétől függően akár 7 millió dollárért, azaz 1,57 milliárd forintért kínált járműből.

Most elkészültek a legújabb, kínai piacra szánt limitált autóval, a White Horse, azaz Fehér Ló névre hallgató különlegességgel, amelyet a moszkvai fotózás közben sikerült elcsípni. Várhatóan a Pekingi Autószalonon mutatják majd be hivatalosan az újdonságot, amely ránézésre a nyújtott változat karosszériáját kapja, és a kategóriában szokatlan fehér fényezést.

Arról nem sikerült képet készíteni, a páncélozott utastérben milyen átalakításokat hajtottak végre – itt várhatóan minden legapróbb részletet a kedves ügyfél kívánságának megfelelően alakítanak majd ki. Ugyanez mondható el a hajtásról is, de ez természetes annak ismeretében, hogy várhatóan itt akár a korábbi maximumot, a 7 millió dollárt is meghaladja majd a vételár.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!