Már 14 éves korában elkészítette első saját biciklijét Sudhakar Yadav, aki aztán nem sokkal később már az autók és a motorkerékpárok átépítésére tért át. Kosárlabda, wc-csésze, krikettütő formájú autókat, cigaretta vagy épp koton formájú motorkerékpárt is készített, a legtöbb jármű a Sudha Cars Museumban megtekinthető néhány teljesen szokványos veteránnal együtt.

Azonban október 7 óta egy új alkotás magasodik a bejárat mellett, egy 15 méter hosszú, 5,7 méter széles és 8 méter magas 1922-es Ford Tourer alapján készített szobor. A puszta méretek mellett több különleges részlettel is szolgál a műalkotás, például a tetőn fejjel lefelé sakktáblát helyeztek el, amelyen mágneses figurákkal lehet játszani.

A motortérben nem erőforrás, hanem egy Ferrari F1-es versenyautó utánzata látható – természetesen ezt is az indiai szerelők rakták össze – a lépcső alatti sarokban egy fél autó parkol, de a tetőre is ki lehet menni, ahol a tetőcsomagtartó jelenti a korlátot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hatalmas méretű Ford megépítésén három alkalmazott három éven keresztül dolgozott, és annak elsődleges célja az volt, hogy a Sudha Cars múzeumba látogató rengeteg gyermeknek legyen egy stílusos játszótere.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!