A következő hetekben-hónapokban lesznek részletesebb információk a Jeep márka most bejelentett modelljeiről, hiszen most csak a 2030-ig esedékes menetrend volt a téma, az autókról majd azok hivatalos bemutatása után – Detroiti Autószalon, Párizsi Autószalon – lesznek részletesebb információk. A 4xe technológia jóvoltából jelenleg is jól áll a márka az elektrifikáció terén, 2023 elején pedig piacra dobják az első akkumulátoros-elektromos Jeep-et, az Avenger nevű kis kategóriás szabadidő-autót Lengyelországban gyártják majd és lefelé bővíti a márka kínálatát.

Észak-Amerikában a Wrangler akkumulátoros-elektromos testvéreként dobják piacra a dobozforma Recon-t levehető ajtókkal, nyitható vászontetővel, ennél a többmotoros hajtást a kemény terepezésre is felkészítik elektronikus differenciálzárakkal. Ezt a kalandmodellt az STLA Large nevű műszaki alapra építik fel, csakúgy mint a Wagoneer S nevű autót, amely inkább közúti használatra készül, a 2 hajtómotoros rendszer 600 lóerős teljesítményt és 3,5 másodperc körüli 0-96 km/óra gyorsulást ígér, hatótávolságnak 643 km-t mondanak.

Az évtized közepére minden modellsorozatban lesz legalább plug-in hibrid változat, így a nemrég bemutatott alvázas Wagoneer és Grand Wagoneer is elérhető lesz majd ilyen hajtással. A tervek szerint 2030-ban Európában a Jeep értékesítés 100%-a, Észak-Amerikában 50%-a lesz elektromos autó.