Rögtön a Mercedes CLA bemutatását követően már jöttek a pletykák, ami szerint a gyár a típus kombi változatán dolgozik, sőt, számítógép segítségével már meg is álmodták, hogyan is néz majd ki a csodaszép kombi, legutóbb meg október elején már jött a félhivatalos megerősítése a találgatásoknak. Most pedig itt vannak az első kémfotók, amelyek azt bizonyítják, hogy hamarosan várható a leleplezés.

Mivel Detroitban az új C-osztály lesz majd a figyelem középpontjában, valószínűleg a Genfi Autószalonon leplezik majd le a hivatalosan Mercedes CLA Shooting Brake elnevezésű autót. Utóbbi a német gyár kínálatában azoknak az autóknak az elnevezése, amelyek kombi-szerű befejezést kapnak annyi fenntartással, hogy a praktikum helyett a forma van az előtérben. Mivel nagy fejlesztésről nincs szó, hiszen épp csak a B oszlop mögött változik a vonalvezetés; a szabadon hagyott hátsó ablak alapján minimális lesz a hátsó oldalablak mérete. Mondjuk a négyajtós kupénál is kell a tolatóradar, annál nem lehet rosszabb az eredmény…

Műszakilag se kell nagy meglepetésekre számítani, a 109 lóerős dízeltől a 360 lóerős benzines turbóig a CLA kupé összes motorja választható lesz majd a Shooting Brake-hez is. A befejezésen kívül annyi változásra számíthatunk még, hogy az extralistán különféle csomagrögzítő megoldások is szerepelnek majd.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!