Épp most perelte be az Egyesült Államok a Volkswagent, a bíróság megítélésén múlik majd, az akár 90 milliárd dolláros büntetésből mennyit ítél jogosnak, és akkor ott van még a hivatalos eljárás, ahol szintén több milliárd dolláros szankció fenyegeti a német konszernt, úgyhogy hirtelen megpróbálnak a környezetbarát technológia élharcosává válni. Például úgy próbálják kijavítani a „szennyező TDI” arculatot, hogy azt mondják, dedikált elektromos-autó alapot hoztak létre MEB-néven, miközben arról van szó, hogy a kezdettől fogva a nagy méretű akkumulátorok fogadására is felkészített MQB építőkészletet hívják másként.

Ez, mármint az átnevezett MQB építőkészlet rejtőzik a Budd-e elnevezésű, a Las Vegas-i CES kiállításon bemutatott egyterű alatt is. A névválasztás angol nyelvterületen ötletesnek számít, hiszen a Budd-e kiejtése buddy, ami havert jelent, de magyarul a budi nem túl szerencsés választás – és igazából nem is feledteti a TDI-botrányt, hiszen itt is légszennyezésről van szó. Hangvezérléssel lehet életre kelteni az autót, a „heló budi” felkiáltásra aktiválódik, szegény wécésnénik és -bácsik meg kapkodhatják majd a fejüket.

Itt már nem erőltetik a retrós megjelenést, mint a korábbi Microbus és a Bulli tanulmánynál, inkább a tágas és jól variálható belső térrel igyekeznek meggyőzni a vásárlókat. Ezt pedig azért tudják megvalósítani, mert a technikát a padló rejti, a teljes felső résszel szabadon gazdálkodhattak a tervezők. Először is hatalmasra, 3,15 méteresre nyújtották a tengelytávolságot, ehhez képest a 4,6 méteres hosszúság egész jól kezelhető, az 1,94 méteres szélesség a parkolóházakban már okozhat meglepetést vagy szűk pillanatokat, az 1,83 méteres magasságával bőven felülmúlja még a Touareget is.

A tanulmánynál újfajta műszerfalat készítettek, az utasok előtt lényegében lapmonitorok sorakoznak, ami alig rabolnak el teret az utastérből, kapcsolók helyett érintésérzékeny felületeket és porcelánfehér fényezést látunk mindenfelé. Természetesen az autót mindenféle modern, esetenként még a valós életben el sem érhető kapcsolattartó rendszerrel is ellátták, legyen szó az utasok internetkapcsolatáról, vagy az autó-x kommunikációról.

Az utastér padlója alatt 101 kWh kapacitású lítium-ion telep található, ami 600 km-es hatótávolságot tesz lehetővé, és a fejlesztéseknek köszönhetően 15 perc alatt nyolcvan százalékos kapacitásig lehet tölteni – a VW mérnökei szerint valamikor az évtized végén lesz hasonló tudású az utca embere által is megvásárolható elektromos autó. Elöl-hátul egy-egy, meg nem nevezett teljesítményű villanymotor hajt, a teljesítményt nem közölték, csak azt, hogy 150 km/h az elektronikusan korlátozott csúcssebesség. Noha a Volkswagen következetesen állítja, nem egy jövőbeli autót, csak a fejlesztés irányát mutatja a Budd-e, a méretei alapján a kompakt Touran és az óriási Multivan között félúton elhelyezkedő autó könnyen lehet, hogy a nemrég felfrissített, de attól még nem igazán fiatal Sharant váltják majd le 2017-ben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!