Pár évvel ezelőtt merült fel egy csapat orosz fiatalemberben, hogy mobil-parti szolgáltatást kellene indítaniuk. Az elhatározást tett követte, aminek először egy Ikarus 280.33-as csuklós busz esett áldozatául, és mind a mai napig ez a Bar-Bus nevű vállalkozás zászlóshajója.

Az eredeti magyar karosszériából nem sok minden maradt meg, mert a figyelemfelkeltés volt az elsődleges cél az orr és a far kialakításánál, amit polírozott recés fémlemezek használatával valósítottak meg. Csak az első-hátsó szélvédő árulkodik az egykori magyar termékről. Azért esett a magyar csuklósra a választás, mert pont akkoriban, azaz 2007-ban selejteztek le egy adagot a helyi tömegközlekedési vállalattól, olcsó volt a busz, alkatrész is akadt bőven.

Arról nem is beszélve, hogy télen is járóképes a csuklós busz annak köszönhetően, hogy a középső tengelye hajtott, havas úton nem csetlik-botlik a kanyarokban, mint a legújabb, tolócsuklós buszok. A több évtizedes használat alatt kissé elhervadt gyári motort az átépítés során kicserélték – az nem árulták el, mit építettek be a motortérbe, csak annyit, hogy fontos volt a csendes üzemelés.

Magából a buszból egyébként bent se hagytak meg sok mindent, a fapados műbőr ülések helyett valódi bőrrel borított kanapé, bárpult, táncparkett került az utastérbe, a világítással se spóroltak, és készült egy mellékhelyiség is különösen nagy teljesítményű légelszívóval – szűk a hely, esélyt se adnak a zavaró szagoknak.

Arra a kérdésre, hogy mennyibe kerül a jármű, az alkotók válasza 1 milló rubel, azaz nagyjából 7 millió forint. Ez persze relatív, hiszen ez csak az anyagköltség, nincs benne a Bar-Bus alapítóinak több mint egy éves megfeszített munkája. Az a veszély nem fenyeget, hogy eladják a járművet, hiszen nagyon népszerű az a fiatalok körében, különösen tanév vége felé zsúfolt a program. A Bar-Busnak idő közben több más bulimobilja is akadt már, de még mindig az Ikarus a zászlóshajó.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!