A CSR Racing 2 elnevezésű, mobileszközökre készített játékban már elérhető a Pagani Huayra Roadster BC típusú autó, amelyet a nagyközönség először a Monterey Car Week-en láthat majd. Az olasz manufaktúrának egyébként nem kell már vásárlókat gyűjtenie, hiszen mind a 40 példányt már előre értékesítették – egyenként 1 milliárd Ft-os áron.

A 2016-ban bemutatott BC kupéhoz képest 32 kg-mal lett magasabb lett a saját tömeg a Roadster BC esetén, de aggódni nem kell, mert a 6,0 literes lökettérfogatú V12-es biturbót is fokozták, 755 helyett már 802 lóerő a csúcsteljesítmény, a maximális nyomaték pedig 1050 Nm. Ez a hatalmas erő egy hétfokozatú, robotizált váltó közvetítésével jut el a hátsó kerekekhez. A kifejezetten az ide fejlesztett Pirelli abroncsoknak köszönhetően akár 2.2 G-s keresztgyorsulást illetve lassulást tud elérni az autó, bár azt is elárulták, hogy tartósan 1.9 G-s keresztgyorsulással tud haladni.

Trükkös aerodinmikai csomagot kap a Paganai Huayra Roadster BC, a hat darab kipufogócső közül kettő például a diffúzorlemezen, lefelé nézve helyezkedik el, ennek és a nagy méretű légterelőknek is köszönhetően 280 km/órás tempónál 500 kg-os leszorító-erőt állít elő a karosszéria. Menetteljesítmény-adatokat (gyorsulás, végsebesség) nem árultak el az új modellről, de ami késik, nem múlik.