A Greater New York Taxi Association nevű, a fuvarozókat tömörítő civil szervezet indította a pert, amelyben október 28-án Schlomo Hagler bíró kimondta, hogy New York városának Taxi és Limousine Bizottságának nincs joga arra, hogy megmondja a vállalkozóknak, milyen autót vásároljanak.

A Holnap Taxija nevű program keretében a város kizárólagos szerződést kötött a Nissannal az NV200-as típuson alapuló, erősen módosított jármű taxiként való rendszeresítésére, a fuvarozók szerint azonban ezzel túllépte a hatáskörét a hivatal – és ezt most megerősítette a bírósági ítélet. A város alapító okiratában nem szerepel olyan kikötés, miszerint az adott bizottságnak joga van kizárólagos szerződést kötni például a Nissannal. Azonban a város és a Nissan ennek ellenére az eredeti terveknek megfelelően dolgozik tovább, a döntést pedig megfellebbezték – október végén állnak forgalomba az első Nissan NV200-as taxik New Yorkban. Érdekes lehet még az is, hogy hamarosan új polgármestert választanak, és egyik esélyes jelölt – a demokraták és a republikánusok által támogatott politikus – se támogatja a Nissan kizárólagos szerződését, és ha hatalomra jutnak, nem fogják a most meghozott bírósági döntést megtámadni. A bírósághoz benyújtott papírok szerint a Nissan eddig mintegy 50 millió dollárt költött a New York Taxi projektjére.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!