Még 2018-ban jelentette be a brit Charge Automotive, hogy újragyártott Ford Mustang karosszériák segítségével készítenek villanymotoros sportkocsit, amelynek 2019-re ígérték a sorozatgyártását. Ehhez képest csak most álltak elő a végleges modellel, de azt még mindig nem tudjuk, mikor kezdik el az összesen 499 példány legyártását. Mindenesetre most megkezdték a megrendelések fogadását, de fontos megemlíteni, hogy amíg 4 évvel ezelőtt még 200 000 fontos indulóárról volt szó, mára ez 350 000 fontra emelkedett.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy teljesen új, modern és minimalista belsőt készítettek és a technikát is lecserélték időközben. A kétmotoros összkerékhajtás immár 544 LE/1500 Nm rendszerteljesítményű, az akkumulátor 64 kWh kapacitású és 322 km-es hatótávolságot tesz lehetővé, legfeljebb 50 kW teljesítményű töltés fogadására képes. Az előzetes számítások szerint a 0-96 km/óra gyorsulás 3,9 másodpercig tart majd az Electric Mustang by Charge kupénál.