Miután a Porsche perrel fenyegette meg az Aston Martint, a britek eredeti szándékuktól eltérően az erőforrás hengerszámáról, GT12-esnek nevezték el a Vantage sportos változatát. Mivel a jogi helyzet továbbra se változott, azaz a Porsche rendelkezik az utcai autóknál a GT3 jelölés jogával, az idei sportos változatot újfent az erőforrásról nevezték el, GT8-asnak.

A karosszéria változtatásai – karbonból sütött borítólemezek szélesített sárvédőkkel, V alakú szellőzőnyílás a motorháztetőn – megegyeznek a tavalyival, az igazi eltérést az jelenti, hogy az orrban nem a 6,0 literes V12-es, hanem a 4,7 literes V8-as dolgozik. Természetesen megnövelték ennek a teljesítményét, ami 10 extra lóerőt jelent – a sajtóközleményben a 446 lóerős teljesítmény csak becsült értékként szerepel.

Igazán attól lesz fürgébb a szériaváltozatnál az Aston Martin Vantage GT8-as, hogy könnyebb; a karbon karosszéria mellett több extráról is le kell mondania a vásárlónak, például az ülések is kézi állításúak, de megtartották a légkondit és az navigációs fejegységet is; még így is 100 kg-mal csökkent a saját tömeg. Kétféle váltó van, a hatfokozatú kézi kapcsolású mellett 7 fokozatú robotizált kérhető. Amíg a GT12-esből pontosan 100 darabot készítettek, a GT8-asból 150-et fognak, és rögtön azt is közölték, hogy az Egyesült Államokban nem lesz választható az újdonság.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!