Korábban már írtunk arról, hogy megkezdték a tesztelését a következő generációs Mininek, de már most, a búcsúzó generáció modellfrissítésénél elkezdték a megjelenés radikális átalakítását, hiszen az autó egyik jellegzetességéről, a klasszikus értelemben vett hűtőrácstól búcsúzunk. Ehelyett egy nagy keretbe foglalják a kocsi elején a légbeömlőket, a lökhárító rendszámtáblát is tartalmazó fényezett darabját. Az akkumulátoros-elektromos Cooper SE-nél is marad ez a hagyományos felosztás annyi eltéréssel, hogy fényes fekete betéttel töltik meg a felső részt. Nincsenek alul kiegészítő fények, a ködfényszóró-funkció is az immár LED-es fényszóróba került, a lökhárító szélén az aerodinamikát javító, a levegőt a kerékjáraton keresztül elvezető csatornák légbeömlői láthatóak.

Hátul immár alapfelszerelésként kapja a Union Jack motívummal rendelkező lámpákat a 3 és 5 ajtós, valamint kabrió Mini, a lökhárító alsó részén lévő betét körvonala a kocsi orrán lévő új elem körvonalát ismétli, alul középre kerül a LED-es ködzárófény. Oldalról az új felnik jelentik a legnagyobb változást, felülről nézve pedig a színátmenetes tető számít világújdonságnak. Az oxfordi gyárban készül a San Marino kék-Pearly Aqua-Jet fekete színátmenetes tető különleges fényezési eljárással, mivel az egyes rétegek felvitele között nincs száradási idő, az összes így készült fényezés egyedi.

Belül a krómtalanítás mellett a digitalizáció az újdonság, a kormány mögött is a nagyobb modellekből ismert 5 colos digitális kijelzőt találjuk, a középkonzolra alapfelszerelésként kerül a 8,8 colos képernyős fejegység, az e mellett lévő légbeömlők formája változott, nagyobb lett az utas előtti díszbetét mérete. Modernebb grafikát kap a fejegység, amely újfajta online szolgáltatásokat is kínál. Jobb fogású kormánykereket kap az összes modell, a John Cooper Works, a Min iYours és a Mini Electric Nappa-bőrbe burkolt, nagyobb ujjtámaszokkal rendelkező sportkormányt kap.

Műszakilag a motorkínálatban nincs változás, tehát az 1,5-ös háromhengeres 75, 102 vagy 136 lóerővel létezik, a 2,0 literes turbómotor 178 vagy 231 lóerős, alapfelszerelés a hatfokozatú, kézi kapcsolású váltó, amelyet a két leggyengébb teljesítményszint kivételével hétfokozatú, duplakuplungos váltóra lehet cserélni, illetve a 231 lóerős szinten nyolcfokozatú automatikus váltót adnak felár ellenében. A Mini Cooper SE villanyautó továbbra is 184 lóerős, az akkumulátora 32,6 kWh kapacitású. A feláras elektronikusan vezérelt lengéscsillapítás az új szelepeknek köszönhetően az eddiginél gyorsabban és finomabban szabályoz.