A Ford nagyon készül már a második generációs Raptor piacra dobására, már azt is elárulták, hogy a 3,5 literes V6-os Ecoboost motor 450 lóerős lesz. Ez jelentős előrelépés az első generáció szívó V8-asához képest, de a Ram által most álmodott Rebel TRX pickuphoz képest szánalmasan kevés: a jelenleg két Dodge személyautóban és hamarosan a Jeep Grand Cherokee-ban használt 6,2 literes, V8-as Hellcat-blokkot szerelték a Ram pickup orrába.
Ram Rebel TRX Concept
Nem a teljes, 707 lóerős teljesítményt tudja jelen esetben a motor, mert biturbó-feltöltés helyett kompresszort használnak, de az 575 lóerő még így is bőven elég. Menetteljesítményeket nem közöltek, csak annyit, hogy terepen is képes 100 mérföld/óra, azaz 160 km/h-s sebességnél gyorsabban haladni a tanulmány. A hajtáslánc 8 fokozatú automatikus váltót és állandó összkerékhajtást jelent, a hátsó tengelyen elektronikusan vezérelt önzáró differenciálmű található; a normál Ram pickup elektronikus üzemmódjai – normál, nedves/hó, off-road – itt kiegészült egy Baja, azaz verseny-móddal.

Ram Rebel TRX Concept
Az alváz változatlan, de az első felfüggesztésben megerősített lengőkarok dolgoznak, körben újab a rugók és a lengéscsillapítók, a rugóutat 33 centire növelték, így bőven van hely a 37×13.5 méretű abroncsoknak. Elöl hat dugattyús féknyergeket és 15 colos féktárcsákat alkalmaznak, hátul 14 colosak a féktárcsák. Annak érdekében, hogy a kerek a karosszéria alatt maradjanak, oldalanként 7,5 centivel szélesítették ki azt, nem egyszerűen kerékjárat-szélesítésekkel, de új sárvédőket készítettek. A biturbó V8-as levegő-igénye miatt a Ram HD szellőzőnyílással rendelkező motorháztetejét használják.

Ram Rebel TRX Concept
Az utastérben a megszokott bőr mellett karbont használnak, és az első sorban többpontos versenyövek védik az utasokat. A Ford F-150 Raptorral ellentétben a Ram Rebel TRX csak tanulmány, de a FiatChryslerAutomobiles nem zárkózik el egy esetleges sorozatgyártás elől, ha megfelelő vásárlói igény mutatkozik egy ilyen járműre.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!