Merész férfiak, azaz Boldmen néven alapította meg karosszériaépítő vállalkozását Harald Käs, Michael Käs és Friedhelm Wiesmann; utóbbi név ismerős lehet az egyedi sportkocsikat készítő Wiesmann manufaktúráról, Michael Käs pedig a Ruf és Alpina cégeknél dolgozott korábban. Az új közös vállalkozás nagyszériás konstrukciókat fog átalakítani, első munkájuk a BMW Z4-es alapján készülő Boldmen CR4.

A névben szereplő C a karbonra utal, ebből sütik az új karosszériát, az R a roadstert jelöli, a 4-es pedig a 400 lóerőt meghaladó teljesítményről árulkodik. Egészen pontosan 408 lóerőre húzták fel a 3,0 literes soros hathengerest, amivel az így nem csak az európai (340 LE), de az Észak-Amerikai (387 LE) változatnál is erősebb. A vászontetős roadster 3,9 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre, a végsebesség elektronikusan korlátozott 250 km/óra.

A Boldmen az idén 20 autó legyártásával számol, jövőre éri el a 80 autós teljes kapacitását, de ha van elég igény, akár évi 120 átalakítást is végre tudnak hajtani; persze ennek eléréséhez több modellt is bemutatnak majd. A CR4-es ára Németországban 185 ezer euró, amiben már benne vannak az egyedi ügyféligények is (szín/kárpitválasztás), ami nagyjából háromszorosa annak, amiben egy Z4 M40i kerül (62 700 euró).