Március 18-án a mizushimai üzemben kigyulladt egy i-MiEV elektromos autó, ami aztán 98 percen keresztül lángolt – az épületben nem keletkezett kár -, majd március 21-én egy yokohamai kereskedés udvarán égett ki egy Outlander PHEV konnektorról tölthető hibrid. Ezek után a Mitsubishi biztonsági okokból leállította ezeknek a típusoknak a gyártását.

Egyelőre nincs visszahívásról szó, de elképzelhető, hogy a legújabb autóknál ezt is elrendelik majd – Japánban eddig négyezer Outlander PHEV-et értékesítettek, azt nem tudni, hány darab i-MiEV lehet érintett. A Mitsubishi szerint ugyanis az okozza a problémát, tehát az akár gyulladásig vezető cellazárlatot, hogy a beszállítónál, a GS Yuasa nevű cégnél változtattak az akkumulátorok gyártástechnológiáján. Itt érdemes megjegyezni, hogy a GS Yuasa által gyártott lítium-ion akkumulátorok miatt rendeltek el repülési tilalmat a Boeing 787 Dreamliner repülőgépeken, mert ott is elfüstöltek/kigyulladtak a telepek. A Mitsubishi mérnökei dolgoznak a megoldáson, ami eltarthat egy darabig, hiszen a Boeing mérnökei is már egy ideje törik a fejüket a probléma áthidalásán.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!