Mivel nincs videofelvétel az esetről, valószínűleg egyhamar nem nyugszanak le a kedélyek e baleset körül. Az egész azzal kezdődött, hogy a kaliforniai Auto Club Speedwayen egy McLaren MP4-12C a betonfalba csapódott, miután érintkezett egy turbós Subaru BRZ-vel. A McLaren tulajdonosa szerint nem ő volt a hibás, és ezt állítja a Subarus is.

A Speedventures HPDE rendezvényen csapódott a betonfalnak a brit szuperautó, amely ránézésre javíthatatlan károsodást szenvedett – a sofőrje sérülés nélkül megúszta a becsapódást, azonban biztonság kedvéért kivizsgálásra kórházba szállították. Elmondása szerint a BRZ sofőrje nekiütközött, ami után elveszítette az uralmát az autó fölött és a pálya melletti betonfalba pördült. Lényegében megsemmisült a kocsi jobb oldala és a hátulja is hatalmasat kapott. Mindez tíz perccel azt követően történt, hogy felhajtott a pályára emberünk.

A Subaru vezetője egy tuningcég megbízásából próbálgatta az autó tudását, az utólagos turbó-készlet tartósságát szerették volna megvizsgálni, egyébként nem volt nagyon más külső jele annak, hogy nem egy széria, 200 lóerős példányról van szó. Valószínűleg ez okozta a bajt, mármint azt, hogy az egyik kanyar előtt úgy próbált meg az ideális ívhez szükséges pozícióba kerülni a McLaren vezetője, hogy e közben nekiütközött a Subarunak, és ezt követően pördült meg – csúnyán alábecsülte a japán sportkocsi tudását és sebességét. Ez neki most negyed millió dolláros pech, hiszen a versenypályán nem érvényes a biztosítás.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!