A Ligier Automotive az Onroak, Oak Racing és Pescarolo Sport műhelyek egyesítésével jött létre, és az elmúlt évtized alatt 530 versenyautót épített. Mostantól kezdve pedig egyedi autók építését is vállalják, a JS PX elnevezésű autóval például azt bizonyítják, milyen vad lehet egy LMP/DPi szabályzat szerint felépített, de az ott szereplő korlátozásoktól mentes autó.

Az egyszerűség kedvéért lemondtak a hibrid rendszerről, a 3,8 literes V6-os biturbó 825 lóerős teljesítménye bőven elég a mindössze 910 kg tömegű autó mozgatásához – a csúcssebesség 346 km/óra, és a szimulátorban végzett számítások szerint a LeMans-i körön 3:19.00 alatt megy körben a JS PX. Annak érdekében, hogy a vezetőnek ne okozzon gondot a pályanapokon való száguldás, különösen sok időt töltöttek a blokkolásgátló és a kipörgésgátló finomhangolásával.

A Ligier JS PX a franciák reményei szerint csak az első az egyedi járművek sorában, amelyek között majd idővel akár utcai használatra is alkalmas – de azért versenytechnikát használó – példányokat is találunk majd. Az autóhoz egyébként rögtön szervizszolgáltatást (kiszolgáló személyzet pályanapokra) is biztosítanak a megfelelő felár ellenében.