A Budapest Bank felmérést végzett, amelynek során többek között azt vizsgálta, hogy az elmúlt hat évben autójukat részben vagy egészben hitelre vásárlók milyen szempontok alapján választották ki a megvásárolt személygépkocsit és az ehhez kapcsolódó finanszírozási formát. A kutatásban megkérdezettek az elmúlt hat évben átlagosan két és fél millió forint értékű személygépkocsit vásároltak, amelyre jellemzően másfél millió forintos hitelt vettek fel, átlagosan hat éves futamidőre. Dacára a viszonylag hosszú futamidejű, nagy összegű hiteleknek, a megfelelő finanszírozási konstrukció kiválasztására alig fordítottak időt.

Az autóvásárlás során a válaszadók 65%-a számára az autó ára illetve márkája volt a legfontosabb szempont, míg a hosszabb távú előnyök (pl. az alacsony fogyasztás vagy az olcsó szervizelés) jóval kisebb jelentőséggel bírtak a döntés során. Az árérzékenység azonban a finanszírozási konstrukció kiválasztása során nem jelentkezett: az évekre szóló eladósodás ellenére a válaszadók harmada kevesebb, mint egy órát, másik harmada mindössze 1-2 órát töltött ezzel.

A használt autót vásárlók kb. háromszor, az új autót vásárlók kb. kétszer annyit foglalkoztak saját bevallásuk szerint az autó kiválasztásával,  mint a finanszírozással kapcsolatos ügyekkel (a konstrukció kiválasztásával és a hitel- illetve lízingügyintézéssel).  Míg a megkérdezettek átlagosan öt autót néztek meg személyesen, addig a hitelek közül jellemzően csak kettőt hasonlítottak össze, a válaszadók fele pedig elfogadta az első szembejövő ajánlatot.

A kényelem volt a legfőbb szempont

A hitel kiválasztásánál a legfontosabb szempont az alacsony törlesztőrészlet, az ügyintézés egyszerűsége és gyorsasága volt a megkérdezettek számára valamint az, hogy mindent egy helyen lehetett intézni. Használt autó esetében például általában a kereskedő intézte az eredetiségvizsgálatot és a műszaki állapotfelmérést is. A legtöbben az autókereskedőknél tájékozódtak a finanszírozási formákról is, a válaszadók közel 80%-a pedig itt kötötte meg hitelszerződését is. Azok közül, akik hitelüket az autókereskedőn keresztül vették fel, 40% mondta, hogy megnézett egyéb finanszírozási lehetőségeket is, 35% viszont egyáltalán nem járt utána más konstrukciónak. A megkérdezettek egyharmada nyilatkozott úgy, hogy azért választotta az adott konstrukciót, mert nem volt kedve illetve ideje több ajánlatnak utánanézni.

Ezüst Suzuki volt a legnépszerűbb

A megkérdezettek közül a legtöbben alsó- illetve középkategóriás autót vásároltak, a legnépszerűbb márka a Suzuki (23%) volt, ezt követte sorrendben az Opel (13%) és a Ford (9%). Az 50-59 évesek közül az átlaghoz képest többen választottak Suzukit, míg az Opel a 30-39 éves korosztályban volt az átlagosnál gyakoribb. A megvásárolt autó színe leggyakrabban ezüst (19%) vagy kék (17%), de népszerűek a fekete (12%) és fehér autók is (11%). A felmérés eredménye szerint a férfiak inkább a hagyományos színeket preferálják (ezüst, fehér, fekete, kék), a női vásárlók szívesebben választanak színesebb (például piros, zöld, narancssárga, bordó vagy aranyszínű) autót. A többség az extrákra nem sajnálta a pénzt: 53% az alapfelszereltségnél magasabb, 21% pedig sok extrával bíró autót vásárolt. A használt autót vásárlók esetében a férfiak 60%-a nem kért segítséget az autó műszaki állapotának felméréséhez, sőt, minden második nő is maga döntött arról, hogy a kiválasztott autó megfelelő műszaki állapotban van-e. Az autó kiválasztása során a legtöbben az autókereskedő véleményét kérték ki (43%), de sokan tájékozódtak az internetes blogokról, fórumokról is (34%). A fiatal, 23-29 éves korosztályra ez utóbbi különösen jellemző volt: ezen csoport közel fele a világhálót használta tájékozódás céljából.

A kellő tájékozottság hiányára utal, hogy a válaszadók egyharmada nem tudja, mit jelent a THM, 42% pedig azt mondja, a hitelajánlatok túl bonyolultak, így nem is tudja őket összehasonlítani. A megkérdezettek háromnegyede nem is vett más konstrukciót figyelembe, mint amit a kereskedő ajánlott. A közvetlenül a banktól igényelhető autófinanszírozást például a válaszadók mindössze 24%-a vette fontolóra a hitel kiválasztása során.

Ma már másképp csinálnák

A hitelekkel kapcsolatos attitűd változását ugyanakkor jól mutatja, hogy a kutatásban résztvevők 73%-a ma már úgy gondolja, hogy érdemes alaposan utánajárni a különböző hitelajánlatoknak, mert nem igaz, hogy nincs nagy különbség közöttük. Meglévő hitelével a megkérdezettek több mint fele nem igazán elégedett, 71% pedig azt állítja, hogy ha most kellene autóhitelt felvennie, több időt fordítana annak kiválasztására. Egy új hitel esetében fontos szempont lenne a korábbihoz képest kisebb törlesztőrészlet (66%) és a rövidebb futamidő (52%). A válaszadók fele ma már biztosan utána nézne a bankokon keresztül elérhető finanszírozási lehetőségeknek is, 71%-uk pedig hasznosnak tartaná, ha az autóhitellel kapcsolatos ügyeket közvetlenül a bankfiókban is lehetne intézni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!