Megjelentek az első kémfotók a Maserati GranTourismo vászontetős változatáról, úgyhogy a gyár is gyorsan közreadta az első, a vászontetős GranCabrio-t még álcázva mutató fényképeket. Ahogy a kupé, úgy a kabrió is elérhető lesz majd akkumulátoros-elektromos hajtással, részleteket a sajtóanyag szerint jövőre várható leleplezés alkalmával árulnak el, addig még folytatják az álcázott prototípusok tesztelését közúton és zárt pályákon egyaránt.

Még ezeknél is ritkább látvány lesz majd a most bejelentett, a Barbie Alapítvánnyal közösen készített nagyon limitált Grecale modell, hiszen mindössze 2 példányt építenek belőle. A rózsaszínre fényezett karosszéria és belső díszek segítségével a Barbie Maserati Grecale arra az egyenlőtlenségre és hátrányos megkülönböztetésre hívja fel a figyelmet, ami a világon sok helyen még mindig éri a nőket. Az autóért 330 000 dollárt kérnek és a Neiman Marcus segítségével árulják őket, a befolyó összeget a Barbie Dream Gap Project finanszírozására fordítják. A Barbie Grecale egyébként az 530 lóerős Trofeo változatból készült, a Fuoriserie program keretében a Maserati szakemberei a rózsaszín fényezésre színjátszó lakkot fújtak, a fekete belsőben rózsaszín cérnával készítették el a díszvarrást, a fejtámlákon jelenik meg a B logó.