Egyszer már végrehajtottak egy észrevehetetlen modellváltást a Mininél, most is csak az új lámpák miatt lehet majd észrevenni a váltást. Legalábbis kezdetben, hiszen az új generációból már lesz ötajtós változat is, ami eddig hiányzott a kínálatból.

A fényszóróba kerülő LED-es fénygyűrű miatt már messziről ki lehet szúrni az új Minit, a hátsó lámpának fényköreit is megnövelték. Nem látszik, de fontos változás, hogy az új autót már Hollandiában fogják gyártani, kifejezetten ezért vásárolta meg nemrég a BMW Csoport a korábbi DAF/Volvo/Mitsubishi üzemet, a Nedcar-t. Az biztos, hogy ennél az autónál debütálnak a BMW konszern új, 1,5 literes háromhengeres benzinmotorjai, amelyek turbófeltöltéssel és változó szelepvezérléssel is rendelkeznek, és 150-200 lóerős teljesítménnyel. Csak az kap majd négyhengerest, aki ennél többre  vagy dízelre vágyik, a BMW-kből ismert 2,0 literes, legalább 240 lóerős benzines mellett az eddigi 1,6-os és 2,0 literes dízelek folytatják pályafutásukat.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!