Van vér a Mercedes pucájában! Az elmúlt időszakban megmutatták, hogy nem riadnak meg az újtól, és sikeresen képesek lerázni a kissé megszürkült márkahacukát. Az A-osztály 1997-es megjelenése hangosra sikeredett – borulással végződő jávorszarvas-teszt –, és a minőség sem érte el a stuttgarti márkától megszokott színvonalat. A második generáció (2004–2012) már jóval összeszedettebb darab, de áttörő siker elérésére nem volt képes.

Elérkezett a harmadik széria ideje, és véleményem szerint a Mercedes bátor és helyes lépésre szánta el magát: a B-osztályt megtartották családi modellnek, az A pedig inkább az urbánus, lendületes vonalvezetésre vágyó ügyfeleknek szól.

Annyian bámulják, hogy az már zavaró!

Az eltalált formához elég csak annyi, hogy már-már zavaró a sok figyelő tekintet, az A-osztályt szó szerint minden sarkon megbámulják, ujjal mutogatnak rá. A kasztni 16 centiméterrel alacsonyabb, míg a vezetőülés közel 18 centiméterrel került közelebb a földhöz! A hurkás, kellően feszes sportülések remekül fogják a testet, azonban az integrált fejtámaszok túlságosan is előredőlnek. A belső igényes, dögös, hogy a mutatók hat óránál állnak, a zászlós hátlap is üdítő, az átláthatósággal sincs baj, egyedül a pult tetejére biggyesztett monitor nem illik ebbe a miliőbe. A körkilátás csapnivaló, a vaskos A- és C-oszlopok kanyarodáskor és parkoláskor potenciális veszélyforrások. Nem véletlen, hogy holttérfigyelő, radar és tolatókamera is segíti a manőverezést…

Remekül szól a Harman Kardon térhatású hangrendszer, a számlát azonban 264 ezerrel dobja meg Remekül szól a Harman Kardon térhatású hangrendszer, a számlát azonban 264 ezerrel dobja meg

A második sorban átlagos a helykínálat, az ülőhelyek formázása két utasnak nyújt megfelelő kényelmet. Középen, alul szellőzőrostélyok, alattuk apró fiók és 12 voltos csatlakozó található. A raktér elég szűkös, mindössze 341 literes, ráadásul a padló alatt nincs pótkerék. Alapáron gumijavító készlet, elektromos pumpa és abroncs légnyomásfigyelő rendszer dukál, felárért pedig defekttűrő gumikat kínálnak. Szerencsére a támlák osztva dönthetők, de a magas raktérperem és a hátsó lámpáknál beszűkülő oldalrész miatt nehéz a nagyobb tárgyak bepakolása.

Kellemes motor és váltó, korrekt dinamika

A tesztalany orrában az 1,8-as, 136 lóerős blokk dolgozott, melynek hangja visszafogott, tolakodó dízelzajtól nem kell tartani. A 200 CDI maximális nyomatéka 300 Nm, ami már alacsony fordulaton (1600/perctől) kiaknázható, derekasan húz, s a rugalmasság is korrekt. A hozzá kapcsolt hétfokozatú, dupla tengelykapcsolós automata sebességváltó szépen dolgozik, van Economy, Sport és Manuális állása is. Economyban lágy váltásokkal lopja be magát a 7G-DCT a szívünkbe, sport üzemmódban a villámgyors kapcsolások lehengerlők, míg kézi módban tetszőlegesen bóklászhatunk a fokozatok között. Utóbbi esetén, ha 12 másodpercig nem nyúlunk a váltóbillentyűkhöz, automata üzembe áll vissza a rendszer. A 7G-DCT nemcsak harmonikus működésével, hanem kompakt méretével és csekély tömegével (86 kg) is felhívja magára a figyelmet. Az olajfürdős, lamellás egységhez két olajszivattyú kapcsolódik, egy elektromos és egy mechanikus. Az elektromos akkor üzemel, amikor a Start-Stop rendszer leállítja a motort, ilyenkor ez tartja fenn a szükséges olajnyomást.

A B-oszlop közelsége miatt nehézkes a támlaállítás. A hátsó tér két felnőttnek megjárja, középen már kényelmetlen A B-oszlop közelsége miatt nehézkes a támlaállítás. A hátsó tér két felnőttnek megjárja, középen már kényelmetlen

Az AMG-látványcsomag része a sportfutómű is, a rugózás piszkosul kemény, a komfortszint gyakorlatilag nulla, és ezen meglepő módon a ballonos, csupán 16 colos téli gumik sem voltak képesek enyhíteni. Kíváncsi lennék, hogy a 18-as AMG-felnik esetén mi a helyzet… Persze az éremnek két oldala van, tükörsima aszfalton, kanyarban könnyen tartható a kiszemelt íven az autó, tempós szerpentinen is kiszámítatóan viselkedik. A megtett út kb. 60%-át lakott területen kívül, békés tempóban (70-100 km/óra között) abszolváltam, így nem tűnt badarságnak a fedélzeti számítógép által mutatott 5,6-5,8 l/100 km-es átlagfogyasztás. A valóság sajnos rácáfolt erre, a 7,5 literes mért átlag kifejezetten magas érték, vélhetően a bejáratást követően üdítőbb lesz a helyzet.

Ülésdöntést követoen sík padló és 1157 liternyi hely nyerhető Ülésdöntést követoen sík padló és 1157 liternyi hely nyerhető

A szépségnek azonban nemcsak a kúton, hanem a kasszánál is ára van, méghozzá elég borsos! Az A 200 CDI alaphangon 7,67 milliót kóstál, az automata felára 727 710 forint, az extrákra pedig további vagyonokat lehet elkölteni, ahogy azt a tesztalany erősen eltúlzott konfigurációja (13 774 420 Ft!) is mutatja – ha másban nem is, de a markáns árazásában azért felfedezhetjük a generációk közötti hasonlóságot…

Megnyerő kiállású az A-osztály, jól áll neki a „Jupiter-vörös” fényezés és a sötétített üvegezés Megnyerő kiállású az A-osztály, jól áll neki a „Jupiter-vörös” fényezés és a sötétített üvegezés

TETSZETT
– dögös forma
– integrált szervizcsomag
– sportülések
– dinamika/váltó

NEM TETSZETT
– fogyasztás
– kőkemény AMG-futómű
– korlátozott kilátás
– vételár

ÖSSZEGZÉS
Összeszedett produkció, ízléses tálalás jellemzi az új A-osztályt, elit darab ez a javából! A 4 év/120 000 km-es garancia/díjmentes karbantartás (kivéve kopó alkatrészek) nagyvonalú ajánlat, de még ez sem képes feledtetni az árcédula számait…

Mercedes-Benz A 200 CDI 7G-DCT
Összlökettérfogat: 1796 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 100 kW (136 LE) 3600-4400/perc
Max. forgatónyomaték: 300 Nm 1600-3000/perc
Hossz./szél./mag.: 4292/1780/1433 mm
Tengelytáv: 2699 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1553/1552 mm
Fordulókör: 11,0 m
Saját tömeg/teherbírás: 1475/525 kg
Csomagtartó: 341/1157 l
Üzemanyagtank: 50 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 9,2 s
Maximális sebesség: 210 km/h
Város/országút/vegyes: 5,0-4,8/4,1-3,8/4,4-4,1 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,5 l/100 km
CO2-kibocsátás: 116-109 g/km
Alapár (180 BE, 122 LE): 6 828 700 Ft
A tesztelt verzió ára: 8 407 310 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!