A Shaanxi Victory konszern Kína Shaanxi tartományának tulajdona, azaz állami cég. Szénbányászattal, repülőgépekkel, erőforrások gyártásával foglalkoznak, és egy ideje már autógyártó leányvállalatuk is van.

Ennek termékei azonban nem voltak túlságosan sikeresek, még hazájukban sem, ezért most a vezetőség elhatározta, hogy új formavilágot ad a termékeinek. Nyugodtan mondhatjuk, hogy kínai szokás szerint nem saját elgondolás alapján dolgoztak, hanem egyszerűen fogták a Cadillac aktuális „Art and Science” megjelenését, és saját igényeikhez igazították azt.

Az S102-es pickup esetén semmit se kellet gondolkozniuk, hiszen a Cadillac Escalade orrát vették át, a hatalmas hűtőrács mögött azonban nem egy V8-as, hanem egy 91 vagy egy 100 lóerős benzines négyhengeres dolgozik. A gyár másik termékénél, a mikrobusznál már egy kicsit többet dolgoztak a kínai formatervezők az eltérő arányok miatt, talán ennek is köszönhető, hogy rögtön két orrot is készítettek ennek.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!