Pár héttel a külső megmutatását követően a Hyundai-Kia konszern prémiummárkája, a Genesis majdnem mindent elárult az új G90-es csúcsmodelljéről – az elektromos légsűrítővel ellátott motorról még nem közöltek végleges információkat, de egyébként már mindent ismerünk. Az 5,28 és 5,47 méteres karosszériák egyedi lökhárítókat kapnak, a két csíkból álló fényszórók a legújabb LED-es technológiának hála az eddigi legkeskenyebb lámpái a márkának, a tompított fényt például 200 apró fényforrás állítja elő. 12 karosszériaszín közül választhatnak a vásárlók, és itt most tényleg színekre kell gondolni, hiszen van zöld, többféle kék, arany fényezés is, de kétszínű karosszéria is választható.

Igazán a belső térrel akarják lenyűgözni a vásárlókat – utasokat, a műszerfalnál például a modern vívmányokat és az analóg élményt, azaz kapcsolókat kombinálják. Külön nyitható az első és a hátsó napfénytető, a nyújtott karosszéria hátsó üléseit gombnyomásra ággyá lehet alakítani, a C oszlopnál újság/könyvtartó zsebet is elhelyeznek. Az utastérben felhasznált fabetétek különlegessége, hogy azoknak az elkészítése során újrahasznosított papírt is feldolgoznak, a fém betéteket a hagyományos koreai sanggam intarzia-készítései technikával munkálják meg. Az ülések támlájában 10, lapjában 2 légpárna segítségével valósítják meg a masszázsfunkciót, a ki- és beszállás megkönnyítésére az ajtó felőli légpárnákat leengedi az elektronika megálláskor, Sport mód aktiválásakor pedig teljesen felfújja az oldalsó párnákat. Az aktív zajkioltás teszi csendessé a haladást, a nyújtott karosszériánál a jármű üzemi hangjai – irányjelőz-kattogás, vezetőtámogató rendszerek figyelmeztetései – a vezetőülés fejtámlában elhelyezett hangszórókból szólnak, így csak a sofőr hallja őket, a többi utast nem zavarják ezek a hangok. Antibakteriális felületkezelést kap az utastér, a fedett tárolókban UV-fényes fertőtlenítést valósítottak meg.

A motor a 3,5 literes V6-os biturbó 380 LE/540 Nm teljesítménnyel, a váltó 8 fokozatú automatikus, alapáron a hátsó kerekek hajtottak, de elérhető összkerékhajtás is. A nyújtott karosszériánál alapfelszerelésként adják majd a 48V-os elektromos légsűrítővel ellátott 3,5 literes V6-os biturbót, aminek teljesítményadataival még adós a Genesis. Kamerával figyeli az utat az aktív felfüggesztés, ami aztán az egyes kerekeknél képes a többkamrás légrugózás vezérlésével kisimítani az úthibákat, de a navigációs rendszer alapján is befolyásolja a felfüggesztést az elektronika, tempósan vett kanyarnál például bekeményít. Rossz utat érzékelve 25 mm-rel megemeli a hasmagasságot a rendszer, hogy védje az autó alját. Az összkerék-kormányzás haladás közben 2°-kal fordítja el a hátsó kerekeket, lassú manőverezésnél 4°-ra növeli az elfordulást a rendszer. A Gensis G90 forgalmazása 2022 elején indul Dél-Koreában, majd folyamatosan világszerte a többi piacon is bevezetik.