A színész Leonardo di Caprio sok időt fordít arra, hogy aktivistaként a környezetvédelem szekerét tolja – igaz, magatartásával nem mindig mutat példát, hiszen magánrepülővel utazott átvenni az éghajlatváltozás elleni harcban folytatott szerepéért járó díjat –, de még mindig többet tesz az ügy érdekében, mint mások. A Fiat ezért választotta ki az új, akkumulátoros-elektromos 500-as egyik arcaként.

A videók elkészítése mellett a típus bemutatójára készített három egyedi példányt, a Giorgio Armani, Bvlgari és Kartell autókat hamarosan elárverezik majd, a bevételt pedig a Leonardo di Caprio által kiválasztott környezetvédelmi szervezetnek utalják majd át. Magyarországon előreláthatóan 2020. októberében kerül sor a harmadik generációs Fiat 500-as bevezetésére, amely párhuzamosan lesz kapható a lágy-hibrid második generációs Fiat 500-assal.