Palo Alto-ban szervezett a Ford egy sajtóeseményt Further with Ford jeligével, amelyen egy termékújdonságot is bemutatott. Autó helyett ezúttal egy villanymotoros kerékpárt készítettek a mérnökök, akik nem spóroltak az új ötletekkel.

A Ford korábbi hasonszőrű alkotásaihoz képest a félbehajtható váz és a könnyedén cserélhető kerekek és villanymotor jelenti az újdonságot. Utóbbiak nem azért, mert gyakran kap defektet vagy gyakran romlik el a szerkezet, arról van szó, hogy az alap vázat pár kézmozdulattal pár perc alatt a soron következő túrához lehet igazítani. Közúti abroncs, kis teljesítmény? Bütykös gumi, nyomatékos motorral? Nem kell többféle villanymotoros kerékpárt venni, elég pár perc munkával átszerelni a MoDe:Flex-et.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A félbehajtható váznak köszönhetően egy autó (itt most észak-amerikai léptékben tessék gondolkozni, azaz SUV) csomagtartójába is könnyedén elfér a MoDe:Flex, amelynek prototípusába 200 W teljesítményű villanymotort szereltek, ami 25 km/h-s tempóig segíti a pedálozót. A jármű-jármű kommunikációt úgy valósították meg, hogy ha egy autó közeledését érzékeli hátulról a számítógép, akkor a kormány rezegtetésével figyelmezteti a kerékpárost, de ugyanezzel a módszerrel jelzi a navigáció – ami a zsebben tartott okostelefonról megy – hogy épp hol és merre kell fordulni; természetesen automatikusan bekapcsolja az irányjelzőt is a navi.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!