2011-ben háromajtós tanulmányként ismertük meg a Captur-t, amelynek sorozatgyártása két évvel később indult ötajtós karosszériával, és azóta is alig győzi teljesíteni a rendeléseket a frania gyár. Azonban az orosz piac igényeinek felmérése alapján úgy döntöttek, oda nem viszik el a csak elsőkerékhajtással létező szerepjárót, ráadásul annak 17 centis hasmagasságát is kevesellték. Helyette megvalósították azt az először 2010-ben felmerült ötletet, hogy a Dustert kéne szalonképesebb csomagolásba burkolni.

Itt vannak az első fényképek az újdonságról, amely noha erősen hasonlít a mi Captur-ünkre, valójában teljesen más autó. Eltérő az első-hátsó lámpák vonala, a lökhárító, de például ott látjuk a jellegzetes ívű fekete védőszoknyát az oldalfalon, és eltérő színű tető is kérhető lesz. A B0 padlólemezre épül, amelyet enyhén továbbfejlesztett formában használnak. A felfüggesztés felépítése megegyezik a Dusterével, de eltérő hangolást készítettek a mérnökök a Kapturnek, méghozzá sportosabbat – már amennyire ezt a hazaihoz mérhető állapotú orosz útminőség ezt megengedi.

Az utastérben meglepő módon szinte egy-az-egyben vették át a Captur szerelvényfalát, a változás a nagyobb méretű kesztyűtartónál érhető tetten. Csak négy légzsák lesz elérhető a Kapturhöz, a kormány csak magasságban állítható, nem az R-Link, hanem a Media Nav fejegység kerülhet felár ellenében a középkonzolra. Amíg elöl a Captur volt a donor, a hátsó ülés már a Clio kombi öröksége, a csomagtér 387-1200 literes.

A karosszéria 4333 mm hosszú, ezzel még a Dustert is felülmúlja 18 mm-rel, a tengelytávolsága 2674 mm, a hasmagassága 204 mm. Csak májusban indul a forgalmazás, addig nem erősítik meg a motorkínálatot, de várhatóan a Renault Dusterhez kínált 1,6 és 2,0 literes szívó benzinesek és az 1,5 literes dCi lesz választható, az összkerékhajtás mindegyikhez feláras extra lesz, 4 fokozatú automatát lehet majd kérni a nagy benzineshez. Gyárilag szerelt távindítás is kérhető, amivel az orosz télre készítik fel a Renault Kapturt, indulás előtt be tudja melegíteni autóját a tulajdonos, le tudja olvasztani a jeget az ablakokról.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!