Azzal bizonyítja a Honda Civic Type R gyorsaságát a gyár, hogy öt európai versenypályán megdöntötte az elsőkerékhajtású utcai autók körrekordját – a sorban utolsó helyszín volt a Hungaroring, ahol az itt 2006-ban első F1-es győzelmét szerző Jenson Button ült a volán mögött.

„Azért jöttünk első F1-győzelmem helyszínére, hogy a Civic Type R-rel megdöntsük a fronthajtású szériaautók pályacsúcsát, és nagyon boldoggá tesz, hogy megcsináltuk. Az első megfigyelés, amit a boxutcát elhagyva tettem, hogy mennyire semleges az autó. Olyan környezetből jövök, ahol nem a fronthajtású modellek dominálnak, így nagyon meglepő volt számomra a Type R kiegyensúlyozottsága. Természetes mivoltából fakadóan már az első métereken hatalmas élményt nyújtott, az pedig tényleg maga a csoda, hogy ennyire rövid féktávokat lehet venni egy utcai autóval. A kéziváltó ugyancsak remekül működik, ami különösen nagy öröm, hiszen manapság ezek az autók ritkán manuálisak. Nagyon jó érzés gangolni a fokozatokat, az ember sokkal közelebb érzi magát az autóhoz.” nyilatkozta az NSX Super GT kupában induló versenyző, aki ezzel a mondattal zárta a sorozatot: „Az új Type R megmaradt éppoly ütősnek, mint mindig is volt, egy fikarcnyit sem vesztett sármjából.”