Nem riadnak vissza az extrém megoldásoktól a francia Prato műhely konstruktőrei, akik már 2017-ben elkészültek az Orage nevű autójukkal, de csak most érezték úgy, hogy az tényleg megérett a sorozatgyártásra. Ránézésre a Corvette alumínium váza jelentette a kiindulási alapot, de ezen kívül mindent lecseréltek.

A világ első olyan autójáról van szó, amelynek az összes külső világítása organikus LED-eket használ, ezenkívül az elektromos rendszerben 24 karátos arany csatlakozókat használnak annak érdekében, hogy extrém hőmérsékleten is megbízhatóan működjön a gép – ez a megoldás egyébként az űrhajókból származik. A lényeg azonban a saját fejlesztésű, 8,1 literes V8-ason van, amely 900 lóerővel és 1044 Nm-es nyomatékával a ma használt legerősebb, utcai sportkocsiba szívómotor.

Ezzel mindössze 2,7 másodpercig tart a 0-100 km/óra gyorsulás és egészen 370 km/óráig lehet fokozni a tempót. A megállásról karbon-kerámia fékrendszer gondoskodik. A Goodwood FoS rendezvényen egyébként Oliver Webb versenyző hajt végig a pályán a rendezvény mind a négy napján. Érdeklődőket keresnek a konstruktőrök, a vételárat egyébként nem árulták el.