Kínában készül a lépcsős hátú, onnan exportálják majd az USA-ba is

A márka eddigi legnagyobb ügyfél-megkérdezése előzte meg az új Ford Focus megalkotását, mert a mérnökök biztosra akartak menni, a formatervezők is addig csiszolták a karosszériát, amíg kategória első légellenállási értéket valósítottak meg. Kár, hogy az egyedi karakter megalkotására már nem jutott elég energiájuk, a Fiat Tipo, a Kia Ceed, a BMW 1-es sorozat formája köszön vissza…

Feláras az érintőképernyős fejegység

Ahogy a Fiestánál, úgy itt is külön egyéniségek lesznek az egyes modellváltozatok: az alapkivitel mellett sportos ST-Line, prémium-részletekkel rendelkező Vignale vagy épp szabadidő-autós körítésű Active változat is lesz a kínálatban. Az ötajtósnak a kombi lesz az alternatívája, az új Focusból is készül ugyan lépcsős hátú, de az egyelőre az ázsiai piac számára van fenntartva, európai forgalmazását nem tervezik.

Korábban a kombiból készült terepes körítésű változat, most az ötajtósból

Jelentős a méretgyarapodás, az először itt használt C2-es padlólemeznél 53 mm-rel növelték meg a tengelytávolságot, ebből 52 mm jutott a hátsó lábtér gyarapodására – az ajtónyílás nem bővült, mert a nagyobb átmérőjű kerekeknek több hely kell –, széltében 61 mm-rel több helye van az itt utazóknak. Átalakították az arányokat az utastér hátratolásával, ennek ellenére sikerült növelni a csomagtér méretét, igaz, az első adatok a ledöntött támlával, tetőig pakolt értéket árulják csak el, ami az ötajtósnál 1354, a kombinál 1653 liter.

Egyedi kárpitot kapnak a különleges modellek, a képen az A betűt mutató Active belső

Rengeteg vezetőtámogató rendszer érhető el a Focushoz, a továbbfejlesztett parkolósegéd az autónál 1,1 méterrel nagyobb parkolóhelyre képes benavigálni a kocsit, és onnan ki is tud állni, a fel-a-fejjel kijelző polarizált napszemüveggel is látható, a vészféksegéd mellett Kikerülési Kormányzási Asszisztens is lehet a fedélzeten. A Rossz Irányra Figyelmeztető rendszer a német, osztrák és svájci piacokon jelenik meg először, a szélvédő mögé épített kamera és a navigációs rendszer információi alapján fény- és hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha figyelmen kívül hagy két ‘behajtani tilos’ jelzést, vagy rossz irányban fordul rá egy autópálya-felhajtóra.

A karosszériaszerkezet 20 százalékkal merevebb a korábbinál, az új energiaelnyelő zónák 40%-kal hatékonyabban emésztik fel az ütközési energiát. Elöl MacPherson rugóstagos, hátul független a felfüggesztés, a segédkereteket jobban elszigetelik a karosszériától, a futómű perselyeinek merevségi tulajdonságai eltérőek annak függvényében, melyik irányból éri őket terhelés. A hátsó hídnál a Ford által szabadalmaztatott, elsőként a Fiesta ST-nál alkalmazott erővektor-szabályozású tekercsrugókat használják, amelyeknél a kanyarodás során jelentkező erők egyenesen a rugókra hatnak, fokozva a futómű oldalirányú merevségét és iránytartását, s ezzel együtt az autó menetstabilitását és fordulékonyságát. Az alapszinthez képest az ST-Line -10 mm, az Active +30 mm hasmagasságot kap.

A feláras, CCD nevű elektronikus lengéscsillapítás újdonsága, hogy a villámgyors beavatkozásnak köszönhetően a rendszer meg tudja akadályozni, hogy a kerék „beleessen” a gödörbe, így kátyún áthajtva kisebb ütés éri a kereket, a futóművet, a karosszériát. Amíg az első keréknél csak reagál a rendszer, a hátsó kereket már felkészíti a gödörre az elektronika. Alapáron kapja az üzemmódválasztót a Focus, ahol Normal, Sport és Eco programok közül választhat a sofőr, ez a – feláras – CCD lengéscsillapítás mellett az elektronikus kormányszervora, a – feláras – automatikus váltóra és a gázpedál érzékenységére hat. A Ford PassConnect technológia 10 eszköz kezelésére képes wifi-hotspotot jelent, valósidejű közlekedési információkat a navigáció számára, automatikus váltó esetén távindítás lehetősége is adott (Magyarországon 2020-tól lesz elérhető utóbbi funkció).

Európában négy motor közül lehet majd választani, mindkét benzines hengerlekapcsolással spórol részterhelésen. Az 1,0 literes, háromhengeres EcoBoost 85, 100 vagy 125 lóerős teljesítménnyel, az 1,5-ös háromhengeres 150 vagy 182 lóerős teljesítménnyel választható. Az 1,5-ös dízel 95 vagy 120 lóerős, a 2,0 literes 150 lóerős. A kézi váltó minden esetben 6 fokozatú, a feláras automatikus 8 fokozatú, utóbbit előválasztókar helyett forgótárcsával lehet vezérelni. A sík utastérpadló miatt a – hardveres – összkerékhajtásnak már az elméleti lehetősége sincs meg, ami az új RS-re vágyóknak lehet rossz hír. Arról nem szól a sajtóanyag, lesz-e akkumulátoros-elektromos változat az új Ford Focus alapján, illetve hibrid (legyen szó lágy- vagy teljes értékű rendszerről) se kerül szóba.

Az európai piacot egyébként a 600 millió eurós befektetéssel moderinzált Saarlouis-i gyárból látják majd el, de Észak-Amerikába majd Kínában készült példányokat exportálnak, megszűnik a helyi gyártás. Globális szinten radikálisan, 360-ról 26-ra csökkentik a modellváltozatok számát, ami a fajlagos költségek csökkentését eredményezi a Fordnak. Magyarországon április végén lesz teljes árlista, addig annyit tudunk, hogy 5,5 millió Ft lesz az alapár, az első kereskedői autók júniusban, az első ügyfélautók júliusban érkeznek meg hazánkba, a kombi pedig szeptemberben.