Az Arash Cars manufaktúra benzinmotoros szuperautókkal kezdte a pályafutását, 4 évvel ezelőtt mutatták be a 2080 lóerő rendszerteljesítményű, plug-in hibrid hajtással szerelt autójukat, és miközben még mindig a benzines AF8-asból adják el a legtöbbet, máris az elektromos átálláson dolgoznak.

A nyáron még ötletként prezentálták az Imperium nevű tervet, amely legfeljebb 3200 lóerős rendszerteljesítménnyel és az igényeknek megfelelően 50 vagy 100 kWh kapacitású akkumulátorral rendelkezik – ezek cserélhetőek annak függvényében, hogy szüksége van-e a sofőrnek az extra hatótávolságra. Úgy tűnik, hogy ez a gép némileg finomított megjelenéssel és az eddigi névadási rendszerbe illeszkedő AFK néven kerülhet majd sorozatgyártásba hamarosan. Pontos időterv még nincs, de egy-két éven belül várható az Arash AFK prototípusának bemutatása.