Sok-sok érdekesség, beszédes számadat jellemzi a magyarországi gépkocsiállományt, érdemes hát elmélyedni kicsit a részletekben. Legtöbbet a szervizelésre és a gumicserére költenek honfitársaink, és meglepően kevesen kötnek cascót, derül ki a Škoda legfrissebb, reprezentatív kutatásából, amely a 18 és 59 év közötti korosztályra fókuszált.

A válság óta évről évre egyre több új autó kerül forgalomba Magyarországon, de ez sem javít a hazai gépjárműpark átlagéletkorán, amely a kutatás szerint jelenleg 13,6 év. A helyzetet jól tükrözi, hogy a 18 és 59 év közötti, autóval kapcsolatos döntésben részt vevőknek csak a harmada mondta azt, hogy 10 éves vagy annál fiatalabb autója van. Ők elsősorban a nők, a felsőfokú végzettségűek és a városban élők. Az autókkal kapcsolatos kiadások jelentős részét az előre nem tervezhető szervizelési és javítási költségek teszik ki (évi 65 ezer forint). A kutatásban részt vevők tapasztalatai alapján az autóval kapcsolatos terhek éves szinten elérik a 214 ezer forintot. Ez az összeg az új autót vásárlók esetében jelentősen magasabb: 260 ezer forint. Akinek 10 évnél idősebb autója van, annál ez valamelyest 200 ezer forint alatt marad. Casco-biztosítása mindössze minden negyedik embernek van, ennek oka a kutatás szerint leginkább az ár és az autó kora. Míg a válaszadók 41%-a szerint túl drága a casco és nem éri meg fizetni, addig 20% válaszolta azt, hogy személyautója túl öreg ahhoz, hogy cascót fizessen rá.

Az Eurostat 2016-os adatai alapján Magyarországon az 1000 főre jutó autók száma 338, míg ehhez képest az EU-átlag 497 volt. A legmagasabb 1000 főre eső gépjárműrátával Luxemburg büszkélkedett két évvel ezelőtt (662). Hazánkban a KSH adatai szerint legtöbben Budapesten (633 ezer) és Pest megyében, míg a legkevesebben Békés és Csongrád megyében (131 ezer) rendelkeznek személyautóval. Sokatmondó ugyanakkor, hogy akinek nincs kocsija, az mivel indokolta, hogy nem vásárol. 33% válaszolta, hogy nincsen elegendő önrésze, ezért nem engedheti meg magának a beruházást. 28% a magas fenntartási költségek miatt ódzkodik a vásárlástól, 21% pedig attól tart, hogy túl magas váratlan kiadásokkal járna az autó fenntartása.