A járvány tetőzésének hazai csúcspontján – március-áprilisban – érthető módon jóval kevesebben vásároltak autót, mint a korábbi évek hasonló időszakában. Sokkal kevesebb használt autó került ekkor forgalomba, melynek egyik oka az volt, hogy az euró árfolyama is emelkedett. Az első negyedév során 330-ról 360 forint fölé ment az árfolyam, ami közel 10 százalékkal tette drágábbá az importot.

A külföldi – például olasz – piacokon is kevés autóértékesítés volt, nehezebb volt behozni autót, ezáltal hosszú távon értékemelkedés tapasztalható majd a piacon. Ennek ellenére most újra lendületben van a használtautó-piac, ezt mind a statisztikák, mind a kereskedők tapasztalatai alátámasztják. Török Tamás pécsi kereskedő, a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesületének (mgoe.hu) titkára lapunk kérdésére elmondta, hogy a vírus első hullámának idején legtöbben a kis értékű, használt autókat keresték, az új autók értékesítése ezzel arányosan visszaszorult. A vásárlók ebben az időszakban óvatosabban költöttek.

Szinte eltűntek a piacról a magáneladók
Az ezredforduló előtt a pécsi vásártér szerves részét képezték a magán-autóeladók. Napidíj ellenében gyakran több százan álltak be autójukkal a kijelölt területre, s árulták a Zsigulijukat, Trabantjukat, Wartburgjukat. A kétezres évektől azonban egyre kevesebb lett a magáneladó. Ma a Megyeri kapu melletti kis területen árulhatják autójukat a tulajdonosok, de jó, ha egy vasárnap tízen vannak. Török Tamást ennek valószínűsíthető okáról is megkérdeztük. Mint mondta, az évtizedek alatt megváltoztak a vásárlói szokások.
– A magáneladók egyre kevésbé tudták teljesíteni a vevők megváltozott igényeit – kezdte. – Így például egyre nagyobb igény mutatkozott az autóbeszámításra és a hitelre történő vásárlásra, melyet a magáneladók jellemzően nem tudtak kielégíteni.
A húsz évvel ezelőtti lehetőségekhez képest sokkal könnyebben elérhetőek lettek az autóhitelek, lízingek, emiatt egyre több vevő választotta ezt a lehetőséget. A magáneladónál nincs mód vagy nehézkes a hitelügyintézés, az autókereskedésekben viszont ez mára már rutinszerűvé vált. Fontos megemlíteni azt is, hogy egy hivatalosan működő, régóta egy helyen lévő kereskedésben sokkal könnyebben érvényesíthető egy szavatossági igény is, mely egy esetleges meghibásodás esetén nem utolsó szempont.

Az internetes hirdetések is egyre elterjedtebbek
Ha valaki manapság autóvásárlásban gondolkodik, igénybe veszi az internet nyújtotta lehetőségeket is. A legtöbben a hasznaltauto.hu-t vagy a jofogas.hu-t nézik meg, ahol többek között a kívánt márkára és modellre, üzemanyagtípusra, gyártási évre és kilométeróra-állásra is lehet szűkíteni a keresést.