Ahogy azt már sokszor leírtuk, nem véletlen, hogy a legtöbb szuperautó mellé a vásárlásnál adnak általában vezetéstechnikai órákat is, elvégre ezeket a szörnyetegeket egyáltalán nem úgy kell vezetni, mint egy átlagos utcai autót.

Ezt a saját kárán tanulta meg az alábbi fiatalember is, aki Londonban próbálta ki vadiúj Ferrari 812 Superfast autóját.

Ugyanis bár az égvilágon semmi problémával nem találkozott, és szinte még autó sem volt a közelében, mégis sikerült rommá törnie a kocsit, méghozzá egy nyílegyenes úton.

Ehhez pedig csak annyit kellett tennie, hogy megijedt az autó erejétől, majd elképesztően amatőr módon elkezdett kapkodni és túlkorrigálni…

Ez lett belőle!