Ahogy az LCD kijelzőre cserélt tévék, úgy a fények és a gombok is működnek, Zsolt a váltókart is az 1982-es változatra építette át a hitelesség kedvéért. Még nem készült el a kormány és a műszerfal közötti elem, de a kézzel készült gombsor külön is jól mutat. Fotó: Varga Zsolt, Universal és Autó-Motor

A 80-as években számos, máig meghatározó tévésorozat készült, közülük is kiemelkedik az NBC-n 1982. szeptember 26. és 1986. augusztus 8. között sugárzott Knight Rider, amely az akciófilmek kedvelői mellett az autórajongókat is magával ragadta, különösen, ha gyerekként látták a mai szemmel is szórakoztató epizódokat. Így volt ezzel Varga Zsolt is, aki nem várta meg az 1992-es magyarországi premiert, hanem az osztrák ORF1-en követte a sorozatot. A család fekete-fehér tévéjén nézve ugyan nem volt egyértelmű, hogy KITT fekete vagy éppen sötétkék – erről hosszasan vitatkoztak az édesanyjával –, az viszont világos volt, hogy a stáb egy 1982-es Pontiac Firebird Trans Amből építette a hidrogénhajtású, molekuláris páncéllal, illetve számos futurisztikus extrával felszerelt beszélő(!) autót. A speciális műszerfalat Zsolt a snitteket felidézve igyekezett lerajzolni, majd a szobájában található hétköznapi tárgyakból életre kelteni.

A preparált ülésből vezető kaszkadőr a fejtámla résén át látott ki, a trükköt leplező plexi sem hiányzik a replikából

20 év is eltelt, de rajongása azóta sem csökkent, és amikor meglátta, hogy az egykori álomautójának replikáját az USA-ban többen is megépítették, elhatározta, hogy övé lesz az első magyar KITT. A 7 éven át tartó építést hosszas kutatómunka előzte meg, egész éjszakákat töltött az erre szakosodott fórumok olvasásával. Tudta, hogy ez nem lesz könnyű menet, de csak a cél lebegett a szeme előtt, nem számított hány évbe telik. Magyarországra csak magánimport útján jutott ilyen Pontiac, azok között is gyakoribb volt a V6-os Firebird. A kevés eladó példány között talált egy kívül fekete, belül bézs színösszeállítású autót, az volt a terv, hogy előbb-utóbb minden szükséges felszerelést megkap majd, de már a fényezőnél kiderült, olyan csúnyán javították a karosszériát, hogy sosem lenne belőle igazán szép autó, ráadásul a bézs belsővel sem ment semmire, mert a gyártás 10 éve alatt háromféle árnyalat volt elérhető, a sorozatban persze egy másik, a legvilágosabb szerepelt.

A speciális lökhárító fontos eleme a piros futófény, amely eleinte 8 darab, egyenként 55 wattos izzóból állt, emiatt órák alatt lemerült az akkumulátor. Az új, LED-es változat akár egy napon át is működhet probléma nélkül

A második Pontiac, egy Firebird Formula 1987-ben, piros színben gördült ki a gyárból, Zsolt azonban meglátta a lehetőséget a motor és utastér nélkül kissé szerencsétlenül festő kupéban, ugyanis nem volt sérült a karosszériája, sőt, Formulaként ugyanolyan motorháztetőt viselt, mint a Trans Am, a felújítás alatt lévő motor pedig a vágyott, 5,0 literes V8-as volt. A több mint egy éven át tartó előkészítés alatt nem csak a karosszériával, hanem a futóművel is foglalkoztak. A fényezést követően azonban még csak az alapok álltak rendelkezésre Zsolt saját KITT-jéhez. Az egyik legnagyobb kihívást az 1982-es specifikáció helyreállítása jelentette, ami már akkoriban sem csak pénzkérdés volt, hiszen bizonyos alkatrészeket csak az 1982-es és 1983-as modellévű Firebird Trans Amhez gyártott a General Motors. Az újonnan megrendelt alkatrészek, illetve a használtan, akár 1000 km-es autózás árán beszerzett elemek esetében egy amerikai srác jó üzleti érzéke jelentett segítséget, ő ugyanis elbontott egy KITT-hez hasonló Trans Am-et, a belső anyagokból pedig mintadarabokat árusított az interneten a replikaépítőknek, hála neki, a maximalistának bátran nevezhető Zsolt is a lehető legpontosabb anyagokat választhatta ki a kárpitosnál.

Eredetileg piros volt a szebb napokat látott, de szinte sérülésmentes Firebird Formula. Belső tere szinte üresen várta a feltámadást, az 1987-es alkatrészek azonban egyébként sem sok értéket képviseltek Zsolt számára. A korábban vásárolt Firebird bézs ajtókárpitja nem a KITT belsejéből ismert árnyalatú volt, a minta alapján cserélni kellett. A műszerfalat selyemfényű feketére fényezték, a PMD ülés szivacsa és huzata is vadonatúj

Miután az esetleges pontatlanságok miatt nyersen árusított szőnyeg kivágása közben úgy elvágta a kezét, hogy kórházba kellett mennie, és a lelkesedéstől fűtve bekötött kézzel folytatni a munkát, egy újabb problémával szembesült. Eltérések nem csak a kárpitok esetében, hanem a műanyagoknál is előfordultak a 3. generációs Firebird karrierje során, de elvileg sikerült megszerezni a megfelelő festéket az átalakításhoz. Miután ez készen volt, az interneten – több mint egy éves kutatómunka után – egy kis szerencsével sikerült hozzájutnia a korabeli biztonsági övhöz. A Knight Riderben ugyan nem láthattunk belőle sokat (KITT-ben ülni olyan biztonságos, hogy nincs rá szükség), de a közúti közlekedéshez elengedhetetlen. Alapos tisztítás után a világos öv szépen csillogó házát a többi műanyaggal összehasonlítva kiderült, hogy a színkód csak elvileg stimmelt, emiatt a festést elölről kellett kezdeni. A külső módosításai mellett továbbra is a beltér megépítése volt a legnagyobb feladat, hiszen addig még csak az eredeti konfigurációig jutott el. Bár ma több cég is foglalkozik KITT futurisztikus műszerfalának és konzoljainak gyártásával, a legtöbb vállalkozás borsos összegért, hosszú szállítási határidővel vállalja a munkát. Nem volt más választás, mint számos fontos elemet, például a műszerfal héját másodkézből megvásárolni, esetleg legyártatni, majd saját kezűleg finomítani, tökéletesíteni, beépíteni, és az esetek többségében újra kiszerelni, hogy ha lehet, még tökéletesebb legyen, és még jobban idézze az eredetit. Azt az eredetit, amelyből már a forgatás során is több, részleteiben különböző létezett!

A tökéletes összképhez szükség volt a ritka, 15 colos, dísztárcsás könnyűfém felnikre és az üvegszálas műanyagból reprodukált, ma már beszerezhetetlen oldalvédő gumicsíkra is. A forgatás idején még karburátoros volt, Zsolt autójában már befecskendezős az 5,0 literes V8-as benzines. Szükség esetén egy mozdulattal levehető a plexi. A rendőrök egyébként mindig lelkesek az autó láttán, ők is a Knight Rideren nőttek fel

Zsolt úgy döntött, hogy az 1. évados, Michael Scheffe által tervezett KITT-et valósítja meg, bár a nagyméretű tetőkonzol helyett az újabb, laposabb mellett döntött, mert a klasszikus változat akadályozta volna a kilátást. Mivel számára a német hang az eredeti, a magyar szinkronból kivágott hangmintákat úgy torzította el, hogy közelebb álljon a gyerekkorában hallott tónushoz. Hiszen, ha a legutolsó részletre is odafigyelt, miért pont a beszédhez szükséges modulok és hangszórók vezetékezését, vagy a hangvágással töltött éjszakákat spórolta volna meg? Mivel a munka jelentős részét a saját kezével végezte el, képtelenség megmondani, hogy mennyi pénzt költött arra, hogy KITT ne csak egy gyerekkori emlék, hanem vezethető, szerethető valóság legyen. Nem vitás, hogy a hosszú évek alatt kialakult egy erős kötődés autó és tulajdonosa között. Meg tudjuk érteni, a fotózás helyszínére szinte hangtalanul megérkező Pontiac lenyűgöző alkotás, apró részleteit megismerni, sztoriját meghallgatni igazi élmény. Zsoltnak van is alkalma elmesélni, mialatt a szükséges képeket és a rövid bemutatkozó videót elkészítettük, tucatnyi család fordult be a parkolóba, hogy közelebbről is megnézhesse és lefotózhassa az autót, melynek kalandjait annak idején végigizgulta.

A 80-as években számos reklámanyag és kiadvány készült a Knight Riderrel kapcsolatban, lapunk 1987/11-es számában jelent meg ez a kép az itthon még alig ismert autóról

Az első Magyarországon épült replikát Zsolt amerikai lelki társai is a legpontosabbak között tartják nyilván, sőt, 2014-ben David Hasselhoff is megcsodálhatta a Hungaroringen megrendezett, 80-as éveket ünneplő show alkalmával. Mi hiányzik még? Egy felső napvédő csík nélküli szélvédő, ilyet azonban lehetetlen találni, azon kívül egy kaliforniai vevőknek szállított, fűtőszál nélküli hátsó üveg, amely ugyan elérhető, de Zsolt sem vállalja a kockázatot, hogy a ritkaság összetörik, mire az USA-ból Győrbe kerül.

A futómű és a kipufogócsövek magasságát, valamint a hátsó lámpák bekötését is meg kellett változtatni, hogy úgy mutassanak, mint a sorozatban

EGY SZEMÉLYES ÜGY
Szerkesztőségünkből többen is elmondhatják magukról, hogy rajongói a sorozatnak. Nekem jutott a megtiszteltetés, hogy beleülhettem Varga Zsolt KITT replikájába, és ezzel egy álmom vált valóra. Az élmény felejthetetlen, az aprólékosan megépített belső tér ugyanazt az érzést váltotta ki belőlem, mint amit a 90-es években gyerekként éreztem, és amit jólesik felidézni a DVD-k újranézésével. Egy igazi Firebirdben ülni lélekemelő érzés, a méretei, a dimenziói ma is éppen olyan futurisztikusnak mutatják, mint annak idején!