A megállapodás értelmében a tehetséges sportolók legbiztonságosabb célba éréséről gondoskodik a francia autógyártó hazai leányvállalata.

A Renault Hungária Kft. számára nem ismeretlen fogalom hazai sportolóink támogatása, hiszen harmadik éve a magyar férfi kardcsapat „A” válogatott keret tagjainak névadó szponzora. A hagyomány és a több évtizedes sikeres szakmai múlt a Renault számára kiemelten fontos értéket képvisel, pontosan e célból döntött a kardvívás felkarolása mellett, és ugyanezek a gondolatok vezérelték a gyártó hazai leányvállalatát, amikor csatlakozott tehetséges úszóink támogatóihoz. A Renault Hungária Kft. egyfelől a fejlődés és eredményesség töretlenségének megőrzéséhez kíván segítséget nyújtani a sportág képviselői számára, másfelől pedig autói rendelkezésre bocsátása révén igyekszik hozzájárulni a sikeres felkészüléshez. Húsz autóval segíti az európai (LEN) és nemzetközi (FINA) úszószövetségek szakembereinek munkáját, illetve gondoskodik a sportolók szállításáról is. A felajánlott autók között Clio, Mégane, Scénic, Laguna, Espace, valamint Dacia Logan és Logan MCV modellek szerepelnek. A nagyközönség számára pedig két Új Lagunát állít ki a Renault Hungária Kft. a Debreceni Sportuszoda előtt.

Magyarország harmadik alkalommal rendezhet az úszósport világában igen rangosnak számító eseményt – először 2005-ben junior EB-t, majd 2006-ban úszó, műugró, műúszó EB-t, és most 2007. december 13-16-a között rövidpályás úszó EB-t. Idén tehát újra hazai közönség előtt mérhetik össze tudásukat a sportág jeles magyarországi és európai képviselői.