Az ünnepélyes rajtceremónia még rendben lezajlott: a vadonatúj ezüst-sárga Opel Antara 10 óra 3 perckor annak rendje és módja szerint legurult a lisszaboni rajtdobogóról. Még egy kisebb magyar szurkolótábor is összeverbuválódott a pódium körül.

Igen ám, csakhogy a rendezők nem a szokásos laza bemelegítő szakaszok egyikét jelölték ki erre a napra, hanem egy nagyon is nehéz, 117 kilométeres szelektívet, amely mély, homokos talaja miatt bizony bőven okozott bosszúságot a versenyzőknek.

Szalayék a rajt után 200 méterrel már érezték, hogy baj lesz, ugyanis a motor már akkor elkezdett melegedni. A páros nem számított ilyen mély, “fogós” homokra, és jóval magasabb guminyomással vágott neki a távnak, mint az ideális lett volna. A pilóta úgy fogalmazott: “Erőlködés volt az egész!”

Hát még, amikor fél távnál egy ugrató után eltört a lengéscsillapító és kiesett a rugó. Ezután még óvatosabban kellett közlekedni, nehogy a lengéscsillapító letört vége kivágja a gumit. Az utolsó öt kilométert a mély homok miatt egyes sebességi fokozatban tette meg a páros, úgyhogy a motorolaj a végére már 200 fokos volt. Ám a MOL olaj ezt is kibírta. A pilóta azonban nem volt kifejezetten nyugodt, még az sem vigasztalta, hogy 56. helyével ő volt a legjobb magyar autós ezen a napon.

A csapat motorversenyzői közül Jaroslav Katrinak volt a legeredményesebb – 25. helye egyszerűen parádés, főleg úgy, hogy nem is nagyon sietett. Az üzemanyagja éppen csak kitartott a szakasz végéig, öt kilométerrel a cél után egy út szélén álldogáló bácsi autójából kért egy kis naftát, hogy eljusson a legközelebbi benzinkútig.

Kátai Péter körülbelül háromszor esett el a szakasz során, szerencsére nem sérült meg, mivel mindháromszor előzés közben, körülbelül 5 km/órás sebességnél dőlt el. Esni nem volt nehéz, felállni viszont annál inkább, mert a mély homokból alig lehetett kicibálni a motort.

A végén mégis ő segített: amikor a csapathoz tartozó romániai Emanuel Gyenes motorjában elszakadt a benzinvezeték és elfolyt az üzemanyag, ő húzta el egy benzinkútig, hogy ne vesztegeljen ott az út közepén.

Dési Jánosnak is izgalmasra sikerült élete első Dakar-napja: egy japán pilóta hátulról beleszáguldott, úgyhogy eltört a kipufogója.

A technikai gondok mindegyike orvosolható, úgyhogy a csapat már a következő megmérettetésre készül.