Újra kezükben a hatalom... Újra kezükben a hatalom…

A kanadai erőpróbára készülve sokan bevetették a nehéztüzérséget. A Williams és a Toyota erőit két részre osztva Silverstone-ban és Monzában tesztelte az abroncsokat és a beállításokat, míg a Jaguar a Ford privát, lommelli (Belgium) pályáján különcködött. A Ferrari a tőlük megszokott menetrendet követve Fioranóban készítette fel a tengerentúli versenyre szánt három autót.
A McLarennél végre Kimi Raikkonen és David Coulthard is kipróbálhatta az új MP4-18-ast, a finn versenyző azonban inkább csak hátráltatta csapatát. Ugyanis sikerült összetörni az egyetlen rendelkezésükre álló autót, így az újdonság bemutatóját ismét el kellett halasztani, ezúttal a Brit Nagydíjig.
A BAR-nál csak a tesztpilóták, Takuma Sato és Anthony Davidson dolgoztak. Jenson Button monacói balesete miatt volt kényszerpihenőn, hogy a kanadai futamon már rajthoz tudjon állni, Jacques Villeneuve pedig hátfájása miatt hagyta ki a tréninget.
A montreali hétvége első napját két jelentősebb hír fémjelezte. A Ferrari bejelentette, hogy M. Schumacher, Jean Todt, Ross Brawn és Paolo Martinelli szerződését meghosszabbították 2006-ig. A felsoroltak munkakontraktusa ugyan még amúgy is érvényes volt a következő szezon végéig, ám a Schumacher visszavonulásáról és az “álomcsapat” széteséséről szóló, egyre erősödő pletykák gyors döntésre és egyben cáfolatra késztették a Scuderia vezetőségét.
A pénteki sajtótájékoztatón ingerült vita alakult ki a sajtó képviselői, Ron Dennis és Paul Stoddart között. A Minardi csapatfőnöke katasztrofális helyzetüket az élcsapatok pénzéhségével magyarázta, személy szerint pedig Ron Dennist hibáztatta, amiért kezdeti segítő szándékának – Stoddart szerint – nyoma veszett. Stoddart kirohanása nem maradt következmények nélkül. Bernie Ecclestone másnap bejelentette, hogy hajlandó 8 millió dollárral kisegíteni a csapatot – egyes meg nem erősített hírek szerint természetesen nem csupán szívjóságból: pénzéért valószínűleg részesedést kapott.

Autóbontó

A Ferrarihoz visszatérve Rubens Barrichello neve ugyan nem szerepelt a szerződéshosszabbítások listáján, ám nem nagyon viselhette meg a dolog, hiszen a pénteki felhőszakadásban ő futotta a legjobb időt, amiben nagy szerepe volt azért a vízözönhöz jobban alkamazkodó Bridgestone abroncsoknak is. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy az első négy helyen ugyanilyen abroncsokat használó versenyzőtársak álltak. Ferraris csapattársa persze nem sokkal, mindössze egy tized másodperccel maradt el tőle, s másnap aztán vissza is állt a tőlük megszokott erőviszony, ám az első sort kibérelő Williams-legénységgel nem bírtak el.
Harmadik és ötödik helyükön a rajtnál sem tudtak változtatni, sőt Barrichello a nagy tülekedésben még neki is koccant az előtte haladó Fernando Alonsónak, amit az első légterelője bánt. A tervezettnél korábbi kerékcsere után nem nagyon talált magára, inkább volt üldözött, mint üldöző. Ráadásul a későbbiekben tovább potyogtatta a karosszériaelemeket, s félő volt, hogy elfogy az autó, mire beér a célba.
M. Schumacher nem bocsátkozott a két Williams támadásába. Bölcsen tette, hogy kivárt, hiszen Juan-Pablo Montoya hamarosan kipördült előle, öccsétől pedig az első kerékcserék alkalmával vette át pozícióját. Az utolsó körökben ugyan fékhibája miatt felzárkózott mögé a mezőny, ám minimális előnyét végig meg tudta őrizni öccse előtt. Úgy tűnik, a Williams a kanadai futamra is át tudta menteni monacói lendületét. Pénteken ugyan nem jött ki nekik a lépés, de szombaton már taroltak. Montoya hibájától eltekintve a versenyen is tökéletesen teljesítettek, s ezúttal már mindketten felállhattak a dobogóra.
A McLarenek néha hadilábon álltak a szerencsével, néha viszont nagyon is Fortuna kegyeltjei voltak. Elpuskázott kvalifikációja miatt Raikkonen idén már másodszor volt kénytelen a mezőny végéről indulni, ám összeszorított foggal végül a 6. helyre küzdötte előre magát. Jócskán rizikózott is, hiszen egyetlen kerékcseréjét húzta, amíg lehetett, és hihetetlen mázlijára pont a boxutca bejáratánál kapott defektet. Coulthard is szépen tört előre, ám elfáradt motorja miatt kénytelen volt idő előtt befejezni a versenyt.
A Renault-nál Fernando Alonso ugyanolyan sorszámot viselő helyezésre váltotta rajtpozícióját, az érte kapott pontokhoz azonban nem tudott hozzátenni csapattársa, Jarno Trulli, aki defekt és műszaki hibák miatt kiállni kényszerült. Jaguarék kvalifikációs szereplése többet ígért, ám náluk is csak az egyik versenyző, Mark Webber ért végig és szerzett pontokat.
Remények és a valóság Új specifikájú motorral érkezett a montreali pályára a Toyota és a BAR istálló is. Előbbieknél Olivier Panis és Cristiano da Matta az idei legjobb rajtpozícióját szerezte meg, s végül a francia versenyző három ponttal gazdagította csapatát. Dave Richards versenyzői azonban hiába épültek fel a megmérettetésre, a kockás zászlóig nem jutottak el, mindketten a 11. helyről estek ki. Paul Stoddart csapata is idei legjobb versenyhétvégéjét élte meg Kanadában. Az esős pénteki időmérőn is szépen helytálltak, és a másnapi kvalifikációt ez alkalommal nem sereghajtóként zárták. Justin Wilson aztán kiesett, s Jos Verstappen sem szerezte meg idei első pontjukat, ámbár csak hajszállal csúszott le róla.
Ecclestone pénzének köszönhetően a jövőben talán még jobb eredményeket láthatunk tőlük.

A célban Michael Schumacher 68. futamgyőzelmét ünnepelhette.

Kanadai Nagydíj, végeredmény: 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:31:13.591 óra, 2. R. Schumacher (német, Williams-BMW) 0.784 mp hátrány, 3. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 1.355 mp h., 4. Alonso (spanyol, Renault) 4.481 mp h., 5. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:04.261 p h., 6. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 1:10.502 p h., 7. Webber (ausztrál, Jaguar-Cosworth) 1 kör, 8. Panis (francia, Toyota) 1 kör.

A Forma–1-es világbajnokság állása a 8. futam után. Pilóták: 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 54 pont, 2. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 51, 3. Alonso (spanyol, Renault) 34, 4. R. Schumacher (német, Williams-BMW) 33, 5. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 31, 6. Barrichello (brazil, Ferrari) 31, 7. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 25, 8. Trulli (olasz, Renault) 13. Konstruktőrök: 1. Ferrari 85 pont, 2. McLaren-Mercedes 76, 3. Williams-BMW 64, 4. Renault 47, 5. Jordan-Ford 11, 6. BAR-Honda 11, 7. Sauber-Petronas 8, 8. Jaguar 6, 9. Toyota 4.