– Kezdő lépésnek szánva, és nem titkoltan a magyar motorsport életében változást remélve, a Magyar Motorsport Szövetség eladta a felügyelete alá tartozó Magyar Köztársaság Nemzetközi Motocross Bajnokság jogait, 2004-2008 időtartamra szólóan a DMC Kft-nek – jelentette be Hermann Henrik a MAMS elnöke.
– A szerződés megkötése bármennyire is segítheti a magyar motocross és a MAMS előrehaladását, sajnos azonban több kérdést is felvet, illetve a sporttörvény olyan részletkérdésekben változtatott, amelyek még nem kerültek tisztázásra. Mindezek ellenére, keressük az utat a legjobb megoldásokhoz.

– A DMC Kft példaértékű kezdeményezése a motocross sportban a kezdeti viharok és nehézségek után beérni látszik. A 12 futamból álló bajnokságsorozat már túljutott harmadik állomásán, a versenyzők és nézők legnagyobb megelégedésére – hangsúlyozta Balogh János a DMC Kft ügyvezető igazgatója. – A Motoroad Tour következő állomásán május 8-9.én

Dunaújvárosban, a 125, 250 és 65 ccm géposztály mellett a quad kategória is bemutatkozik. Hogy ne csak a pálya szélén képviseltessük magunkat, létrehoztuk a Kawasaki Magyarország Motorsport Egyesületet, így versenyzőink „hazai pályán” próbálhatják ki magukat. A Magyar Köztársaság Kawasaki Nemzetközi Motocross Bajnokságsorozat teljes körű szervezésén túl úgy gondoltuk, – miután a Kawasaki a Dragbike kategóriában már 5 éve névadója a kunmadarasi gyorsulási versenynek-, hogy idén először motocross betéttel gazdagítjuk a programot. Így kerül sor a Streetfighter – Dragbike – Motocross csúcstalálkozóra.

– Immáron hatodik éve kerül megrendezésre Kunmadarason dragbike gyorsulási verseny, ahol épített motorok és utcai gépek is képviseltetik magukat – mondta Hadnagy József a gyorsulási verseny főszervezője.
– Az idei év több okból is különleges lesz, hiszen az uniós csatlakozás jegyében külföldről érkező 1200 LE TopFuel Dragbike repíti a kunmadarasi Honda Motoros Majálist az európai versenyek sorába . A VI. Motul Kupa nagyon sok meglepetést tartogat, hiszen több új drag ekkor fog debütálni, s nagy valószínűséggel hullani fognak az országos csúcsok.

Vízen és azfalton

A víz mellett az aszfalton is az élen, bizonyítják be nap, mint nap jeles sportolóink. Novák Ferenc (kenu olimpiai bajnok) 2002 óta Kawasaki Ninja ZX-636R-t vezet, így nemcsak a versenypályán vonzza magára a figyelmet. A Kawasaki 2004-es modelljét, a 184 lóerős Ninja ZX-10R -t Gergely István (vízilabdázó világbajnok) vonhatja irányítása alá tesztvezetés során. Az olimpiára készülő sportolók önbizalmát nagyban növeli, hogy a Kawasaki motorban is megbízható sporttársra lelnek.