A trió tagjai mindhárman dicséretet érdemelnek teljesítményük kapcsán. Fernando Alonso a második helyen vezetett, s világbajnokhoz méltóan nem teljesen visszafogott autóban, szép tempóban repítette autóját a világbajnoki trónra.

“Nem tudom leírni az érzéseimet. Azt hiszem egy kis időre van szükségem ahhoz, hogy megértsem mi is történt. 25 éves vagyok, és már zsinórban másodszor vagyok bajnok, és másodszorra szereztük meg a konstruktőri világbajnoki címet. Csodálatos. Ez volt az utolsó versenyem a Renault-val 5 fantasztikus év után. Nagyon felkavaró ez az este.” – mondta a kétszeres világbajnok, Alonso.

Felipe Massa szép és kiegyensúlyozott versenyzéssel nyert otthonában, s nem omlott össze a hazai közönség előtt. Michael Schumacher hétszeres világbajnokhoz méltóan csodálatos versenyzéssel zárta le F1-es pályafutását. A tizedik helyről rajtolva egy defektet követően kitartóan és villámgyorsan verekedte fel magát a mezőny elejére és végül a negyedik helyen ért célba.

“Ma a versenypályafutásom a végéhez ért, így ez egy nagyon különleges pillanat a számomra. Büszke vagyok arra, hogy a karrierem fantasztikus emberekkel éltem meg- így a Ferrari család tagjaival. Olyan sokat mondhatnék, de nem találok szavakat. Akiket hiányolni fogok, azok a rajongók és a pillanatok, amikor mellettem voltak és mindig támogattak. Nagyszerű autónk volt és olyan gyors volt, hogy mindenkit lekörözhettünk volna. Így azt kell mondanom, hogy ez egy tökéletes vége a szezonnak az autó teljesítményét tekintve, de ma nekem nem jött be” – nyilatkozta a búcsúzó legenda.

Az ötödik helyen az a Kimi Räikkönen ért célba, aki bár jövőre a Ferrarinál versenyez, mégsem könnyítette meg utolsó versenyén Michael Schumacher dolgát. Minden bizonnyal ő is bizonyítani szeretne a maranellói csapatnál a jövő szezonban, s a foga fehérjét már mutogatja. Giancarlo Fisichelláé a hatodik hely, aki jó csapatmunkásként feltartotta Schumachert, mikor szükség volt rá. A hetedik Rubens Barrichello lett a Hondával, akit minden bizonnyal kellemetlenül érint, hogy nem ő nyerte meg a hazai nagydíját, hanem ifjabb honfitársa. Pedro de la Rosáé az utolsó pontszerző hely.

Ezzel véget ért a Formula-1 történetének egyik legizgalmasabb szezona, s egy sok tekintetben új, illetve megújuló Formula-1 veszi kezdetét 2007 tavaszán. Az F1 ikonja, Michael Schumacher búcsút int a versenysorozatnak, Fernando Alonso a McLarennél folytatja és fiatal tehetségek kapnak bizonyítási lehetőséget nem csak kisebbeknél, de élvonalbeli csapatoknál is. Mindenki azon lesz, hogy a Schumacher nélküli mezőnyben letegye kézjegyét.