A MOL január 25-én elindította Budapesten a közösségi autómegosztó szolgáltatását, a MOL Limot. A háromszáz autóból álló flottában vegyesen találhatók hagyományos és elektromos járművek, amelyeket az indulást követően, 2018. február 25-ig fél áron, percenként 33 forintért vehetnek igénybe a regisztrált felhasználók. A közösségi autómegosztás illeszkedik a MOL 2030-ig tartó stratégiájába, amelyben kitüntetett szerepet kaptak a mobilitási szolgáltatások.

A MOL 2030-as stratégiájában a mobilitást tűzte zászlajára, ennek megfelelően indította el a vállalat most a legújabb szolgáltatását. A MOL Limo közösségi autómegosztó szolgáltatás keretében 100 elektromos, valamint 200 benzinüzemű, kifejezetten városi közlekedésre tervezett, könnyen kezelhető és takarékos Volkswagen up! áll a felhasználók rendelkezésére. A szolgáltatási terület 60 km2-es, amibe a belső kerületek mellett a frekventált külső kerületek (Óbuda, Angyalföld, Zugló és Újbuda) jelentős részei is beletartoznak. A MOL célja, hogy a szolgáltatás működési területét 2020-ra Budapest közigazgatási határáig kiterjessze, továbbá megduplázza a gépkocsi flottát, fokozatosan emelve benne az elektromos autók arányát. Az ehhez szükséges fővárosi fejlesztések mellett a NEXT-E konzorcium tagjaként, a MOL nagy mennyiségű áram gyors felvételét biztosító elektromos töltőhálózatot épít ki a régióban. A 252 berendezés felvonultató rendszer a cseh határtól a Fekete-tengerig és az Adriáig biztosít áramtankolási lehetőséget 2020-tól.

„A MOL 2030-ig tartó stratégiájában leszögezte, hogy sokkal nagyobb szerepet szán a mobilitási szolgáltatásoknak: literek helyett kilométereket fog értékesíteni annak érdekében, hogy az úton lévők első számú választása legyen. Minden olyan szolgáltatást elérhetővé tesz, amely az utazásban, a közlekedésben segít, vagy abban, hogy minél kényelmesebb legyen az utunk. Ebbe a stratégiába tökéletesen illeszkedik a közösségi autómegosztás, amelyre kulcsszerep vár a jövő nagyvárosaiban”– fogalmazott Ratatics Péter, a MOL-csoport fogyasztási szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója.

A szolgáltatás a mollimo.hu weboldalon keresztül vagy az App Store-ból, Google Play áruházból elérhető alkalmazáson keresztül történő regisztrációval és 5900 forintos regisztrációs díjat megfizetve vehető igénybe, ezt az összeget azonban az első három hónapban a MOL elengedi a felhasználóknak. A szolgáltatást az indulást követő első 30 napban a felhasználók fél áron, percenként 33 forintért vehetik igénybe. A későbbiekben a rendszeres felhasználók 990 Ft havi díj mellett, percenként 66 forintért használhatják a járműveket. Alkalmi felhasználók esetében nem lesz havidíj, viszont ők percenként 77 forintért autózhatnak majd.

„A közösségi autózásba élenjáró európai városok tapasztalatai szerint egyetlen megosztott autó képes öt vagy akár tíz saját gépkocsit kiváltani. Ez a megoldás tökéletes eszköz a forgalom, a városokra jellemző zsúfoltság enyhítésére, ezzel párhuzamosan pedig a környezetre is jótékony hatással van” – véli Ratatics Péter, Bécset hozva fel példaként. Ausztria fővárosában a három nagy piaci szereplő több mint 1500 – ebből 1400 hagyományos belső égésű – autót üzemeltet, ami 2015-ben, a város saját felmérése szerint, hétezer tonna kibocsátott széndioxidtól mentesítette a városlakókat.

Az Android és iOS készülékekre elérhető alkalmazást a nemzetközileg is elismert, független car sharing rendszereket fejlesztő cég, a Vulog készített el, teljesen mértékben a MOL elvárásainak és igényeinek megfelelően.
„Örülünk, hogy Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb vállalatával dolgozhatunk együtt. A MOL-csoport, mint a régió legújabb közösségi autómegosztó szolgáltatója a budapestiek számára új közlekedési alternatívát biztosít, és elősegíti mobilitási kultúra további fejlődését a magyar fővárosban. A MOL Limo a tizenegyedik autómegosztó szolgáltatás, melynek fejlesztésében a VULOG kiemelkedő szerepet vállal, így téve elérhetővé megosztáson alapuló közösségi mobilitást a városlakók számára” – mondta Grégory Ducongé, a Vulog ügyvezető igazgatója.