Kifejezetten az áruszállítás utolsó fázisára akar megoldást nyújtani a kaliforniai székhelyű Chanje, amely egy, megjelenésében erősen a Mercedes Sprinterre hasonlító elektromos haszonjárművel lépett piacra az Egyesült Államokban. A felmérések szerint ezek a járművek napi 70 mérföldet (112 km) tesznek meg átlagosan, a nem éppen könnyen megjegyezhető V8070 elnevezésű járműnek 100 mérföld (160 km) a hatótávolsága független mérések szerint, teljes terhelésen.

A 70 kWh kapacitású vas-foszfát akkumulátorral, 198 LE/764 Nm teljesítményű haszonjármű saját tömege 4,5 tonna, a megengedett össztömege 7,5 tonna. A karosszéria hossza 8,08 méter, a tengelytávolság 4,94 méter, a raktér térfogata 16,4 köbméter. A kínai Hangzhouban gyártják a járművet, vételárat csak komoly érdeklődőknek mondanak, mert rögtön a megfelelő, az akkumulátort egy éjszaka alatt feltölteni képes töltőt és az ahhoz esetleg szükséges infrastruktúrát is értékesítik.

A műszerfal közepén egy táblagépet helyeznek el, amelyek flottakövető szoftverek futtatását is lehetővé teszik. A cég tervei között szerepel a kínálat bővítése, az önhordó karosszériás teherautó alapján személyszállító változatot is készítenek, később nagyobb méretű, alvázas felépítésű, szabadon felépítményezhető teherautókat is piacra dob majd a Chanje.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!