A Rivian nevű startup vállalkozás ugyanarra az alvázra építi majd fel járműveit, amelyet az R1T néven bemutatott óriáspickup is használ. Annyit lehet tudni erről, hogy alumíniumból és nagyszilárdságú acélból készül és rugalmasan alakítható a mérete, és akár 180 kWh kapacitású akkumulátor is elfér benne.

Kerekenként egy darab villanymotor (200 LE) hajt, de a maximális teljesítmény akkumulátortól függ – azaz mennyi energiát tud egyszerre leadni a telep. A 105 kWh-snál 408 LE/560 Nm, a 135 kWh-snál 764 LE/1120 Nm, míg a legnagyobb, 180 kWh-snál 710 LE/1120 Nm a rendszerteljesítmény, az elérhető hatótávolság egy feltöltéssel 370, 483 illetve 643 km, a 0-96 km/óra gyorsuláshoz 4,9, 3 illetve 3,2 másodperc szükséges.

A 2670 kg saját tömegű Rivian R1T terhelhetősége 800 kg, a tömegeloszlása 52/48% az első/hátsó tengely között, és a padlóba épített akkumulátornak köszönhetően a tömegközéppontja is a legalacsonyabb a pickupok között. A légrugózásnak köszönhetően a hasmagasság 20-28 centi között változtatható, a gázlómélység 1 m, az első, 350 literes csomagtér vízálló. A plató alatt nagy méretű fedeles rekesz (200 l) van, ezenkívül a hátsó ülés alatt a karosszéria teljes szélességét átérő csomagtartó (350 l) is van még.

Az utastér tele van képernyőkkel, egyébként pedig a reális, 3-as szintű önvezető hardvert kapja meg a Rivian R1T, tehát autópályán, bizonyos feltételek mellett képes önvezetésre a pickup, illetve az erre az alapra felépítendő szabadidő-autó. Az adókedvezményeket figyelembe véve 61 500 dolláros USA-beli vételárat ígér a gyártó, de ezt a kivitelt csak egy év késéssel kezdik gyártani, míg a 180 kWh kapacitású akkumulátorral szerelt változat már 90 000 dollárba kerül, és 2020 végén adják át az első példányokat.