A sportos terepjáró ugyanis új fejlesztésű „Full-Parallel” hibridrendszerének köszönhetően a tervek szerint kevesebb, mint kilenc litert fogyaszt majd 100 kilométeren. Az új Porsche Panamera az első sportos négyajtós modellként jelenik meg a különösen takarékos „Full-Parallel” hibridrendszerrel, s a jövőbeni Panamera már a hibrid-úttörő Porsche Cayenne tapasztalataiból is profitálhat.

Az új fejlesztésű „Full-Parallel” hibridrendszer legnagyobbrészt a csomagtér környezetében elhelyezett akkumulátoregységből, a nagyteljesítményű elektronikából, valamint a motor és a sebességváltó közé épített úgynevezett hibridmodulból áll, amelyben egy kiegészítő tengelykapcsoló és maga az elektromos motoregység működik. A pillanatnyi menethelyzettől függően a hibridmodul a belsőégésű vagy az elektromos motort választja le, de a két hajtásrendszer együttesen is üzemeltethető. A Panamera ezzel a nulla emissziójú, tisztán elektromos üzemtől egészen a Porschéra oly jellemző sportos közlekedésig széles körű használhatóságot kínál.

A zuffenhauseni sportkocsi-gyártó negyedik sorozata további markáns tulajdonságokkal is büszkélkedhet majd. A széles és lapos karosszéria olyan arányokat és izmos formákat vonultat fel, amelyek összességében éppoly dinamikus, mint kompakt összhatást eredményeznek. A belső térkínálat teljesen újszerű térérzetet biztosít. A sportosan kényelmesre formált két hátsó egyes ülésen még a felnőttek is feltűnően tágas fejteret élvezhetnek a pihentető, kényelmes és – igény szerint – lendületes utazások során.

Az új Panamera Gran Turismo világpremierje 2009-re várható, először a jól bevált, hagyományos hajtásrendszerrel. A hibridváltozat a piaci viszonyokhoz igazodva a későbbiekben jelenik meg.