Az autós újságírókból és ismert emberekből álló zsűri többféle szempont szerint bírálta az autót, beleértve a vezethetőséget, tágasságot, az ár-érték arányt és a kidolgozás minőségét. A jármű szintén magas pontszámot kapott elegáns külsejére, jól kiegyensúlyozott arányaira és az olyan innovatív technológiákra, mint például a TwinDoor system, a 9 légzsák (beleértve a térd védelmére szolgáló légzsákot), valamint az AFS-t.

A másik rangos díj, amelyet az autó elnyert, az ARBÖ által minden évben szervezett „Grössen Österreichisen Automobil Preis” („Nagy Osztrák Gépjármű Díj”).  Szakértőkből, ismert emberekből és olvasók ezreiből álló zsűri szavazott 2008 legnépszerűbb autójára a 36 résztvevő közül. A lift-back kényelmét és hasznosságát a sedán eleganciájával összevetve a Škoda Superb nyert a közép kategóriában.

A Superb már ezt megelőzően is több díjat nyert: Németországban és Horvátországban a „legjobb céges autó” kitűntetést szerezte meg, Csehországban a „2008 Technobest” díjat kapta a TwinDoor rendszerért, Lengyelországban a „legszebb autó” elismerést, Litvániában, pedig a „2008 év autója” díjat adták át a Škoda képviselőinek.