A borok mellett a BMW-k nemesítéséhez ért a német Alpina, és most már ez a manufaktúra se volt képes tovább ellenállni a trendnek, és alkalmazkodva a vásárlói szokásokhoz, elkészítette az első szabadidő-autóját.

Az XD3 BiTurbo névre hallgató alkotás az X3-ason alapul, azon belül is a 35d változaton. A gyárinál nagyobb átmérőjű és optimalizált elvezetésű csöveken kapja a levegőt az erőforrás, nagyobb méretű az intercooler, és a hűtőfolyadék/olajhűtő radiátorait is nagyobbakra cserélik, az új kipufogó-leömlő nagyobb hőmérsékletet képes elviselni. Ezen kívül a turbófeltöltők elektronikus vezérlését és a gázolaj nyomást módosították a 3,0 literes, 6 hengeres dízelmotoron, az eredmény 350 lóerős és 700 Nm-es csúcsteljesítmény.

A 8 fokozatú ZF automatikus váltót szoftveresen és hardveresen is módosították, hogy tartósan elviselje a megnövekedett teljesítményt. Az Alpina által nemesített XD3 BiTurbo 4,9 másodperc alatt gyorsul 100-ra, végsebessége 253 km/óra, és akinek a méregdrága ár ellenére számít a dolog, biztosan örül majd a (szabvány szerint) 6,8 literes átlagfogyasztásnak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!