Mintegy megkoronázva az eddigi sikeres együttműködést, a Chevrolet három gépkocsit ajándékozott az SOS Gyermekfalunak, hogy ezzel is segítse az ott élő gyerekeket.

Magyarországon Battonyán, Kecskeméten és Kőszegen működik SOS Gyermekfalu azzal a céllal, hogy az elhagyott gyerekek normális, családi körülmények között élhessenek. A Chevrolet Magyarország már évek óta támogatja a tevékenységüket. A tavalyi pénzadomány után – amellyel egy battonyai ház felépítéséhez járultak hozzá  – az idei év nyarán 30 Chevrolet munkatárs töltött kétkezi munkával egy napot Battonyán, ahol a falu kerítését festették a gyerekekkel együtt. 

A mostani több, mint 12 millió forint értékű adomány kiemelkedő jelentőségű. A három Chevrolet Tacuma gépkocsiból egyet-egyet kapott mindegyik SOS falu. Megyeri György, a Chevrolet Magyarország igazgatója az autók átadásakor kiemelte: „a Chevrolet fontosnak tartja, hogy saját eszközeivel támogassa azokat a gyermekeket, akik szülők nélkül nevelkednek. A Tacuma egyterű kialakítása ideális arra, hogy sokféle funkciónak eleget tegyen. Jó helyre kerülnek az autók, amelyek nagymértékben megkönnyítik, mobilabbá teszik a gyermekfaluk életét.”