Ez az a modell, amelynek közös fejlesztéséről 2004 áprilisában Giancarlo Boschetti, a FIAT Auto akkori és Szuzuki Oszamu, a japán cég elnök-vezérigazgatója írt alá szándéknyilatkozatot Budapesten. Akkoriban azt nyilatkozták az illetékesek, hogy 2006-ban 40 ezer Suzuki, 20 ezer pedig FIAT név alatt hagyja el a szerelőszalagot. Egyelőre annyit tudni, hogy a FIAT jószerével csak az 1,9 literes dízelmotort adja az eddigi esztergomi modelleknél nagyobb, alsó középkategóriás minibuszlimuzinhoz, amelynek négykerék-meghajtású kiviteléből több száz darabot szállítanak az olimpiára.

A piac számára a sorozatgyártás az év elején kezdődik. Értesüléseink szerint az esztergomi FIAT külseje inkább terepjárós jellegű lesz, míg a 1,5 literes motorral ellátott Suzuki a családi autók felszereltségét kapja. Esztergomban nem újdonság az összkerék-meghajtású autó: a Subaruval kötött szerződés alapján a másik japán márka legkisebbje, a Justy is itt készül már több mint egy évtizede. Korábban a régi Swift, manapság pedig az Ignis 4×4-es kivitele kerül Nyugat-Európába Subar név alatt.

A Magyar Suzuki Rt. az idén összesen 40 milliárd forintot fordít technológiai és gyártásfejlesztésre, és az összeg nagy része a Suzuki-FIAT gyártás-előkészítésére megy.