Egyelőre 774 ezer autó visszahívását rendelte el a Mercedes-Benz, de várhatóan 3 millió körül lesz majd a végleges szám.
Ugandában az állam megteremti a helyi autóipart
Saját fejlesztésű járművek helyett kínai konstrukciók helyi gyártásával teremtik meg az ugandai autóipart.
Világjáró – 30 éves a Suzuki Vitara
Terepre tervezték és ott is szerzett nevet magának az eredeti Vitara, amelyet 1988-ban mutatta be.
F1: Hamilton visszatért a csúcsra
Boldogan távozik Lewis Hamilton Franciaországból, miután vasárnap megszerezte a győzelmet a Paul Ricard versenypályán. A második helyen Max Verstappen ért célba a Red Bullal. Ezúttal Kimi Raikkönen lett a jobb Ferrari-pilóta, hiszen a finn állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
Hát ez meg mi? – Honda X-ADV teszt
Robogó is, meg nem is. Krosszmotoros is, meg nem is. Akkor most tulajdonképpen mivel is van dolgunk?
Sportosabb lesz a plug-in hibrid Tiguan
A hálózatról tölthető hibrid hajtáshoz áttervezett első lökhárítót kap a Volkswagen Tiguan 430 PHEV.
Ezekben az autókban debütál a Volvo olcsó plug-in hibrid hajtása
A Lynk&Co márka 02-es szabadidő-autójában és 03-as limuzinjában lesz elsőként elérhető az 1,5-ös benzinest használó hibrid hajtás.
Még egyszer megújult a Hyundai i40-es
A 2011-ben bemutatott középkategóriás 2014-ben egyszer már megújult, most még egyszer frissítették a megjelenését.
Megduplázott Pannónia
Az egyedi építésű motorkerékpárról szóló írás először az Autó-Motor 1980/Nyár különszámában jelent meg.
Zord lett az új Chevrolet Blazer
Az egykori alvázas terepjáró mára közepes méretű, agresszív megjelenésű szabadidő-autóvá cseperedett.